Menu
in

Szalai Anita és Farkas Zalán országos sakkeredményekkel térhetett haza csapatbajnokságokról

Az ifjú szarvasi titánok Anita és Zalán, nap mint nap kitartóan edzenek, versenyeznek, építgetik sakktudásukat, és ma már mindketten a Makói Spartacus-Vasas Sportegyesület igazolt utánpótláskorú játékosai. Az elmúlt hetekben ifjúsági csapatukkal jelentős országos versenyeken mérettették meg tudásukat két makói társukkal: Győri Gáborral és Győri Bálinttal együtt.

2023. október 21-22-én zajlott Hódmezővásárhelyen a 2023. évi U1800 csapatverseny, melyen 1800 ÉLŐ alatti értékszámmal rendelkező 4 fős csapatok vehettek részt. A csapatbajnokság nem korcsoportos verseny volt, így 8 és 71 év közöttiek ültek le sakkozni szép eredmények reményében. A Makói SVSE ifjúsági csapatának a verseny végén erős hajrával sikerült is felállni a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.

A hódmezővásárhelyi verseny mintegy bemelegítője volt a 2023. november 2-5. között megrendezett Magyar Nemzeti Gyermek Sakk Csapatbajnokságnak. A színvonalas bajnokságnak a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem adott otthont a Magyar Sakkszövetség szervezésében. A rendezvény rangját jól mutatja, hogy közel 300 sakkozó ült le a táblák mellé, összemérvén tudásukat más csapatok versenyzőivel. Az ország legrangosabb egyesületei képviseltették itt magukat.

Anita és Zalán csapata a versenyen 7. rangsoroltként kezdett a 27 indulóból, és mindvégig szépen menetelt a döntő felé – csapatvezetőjük szakmai támogatásának és motivációjának köszönhetően. A gyerekeket nagy büszkeséggel töltötte el, hogy az utolsó fordulót már a bajnoki cím várományosai ellen játszhatták. A makói-szarvasi összetételű csapatnak a negyedik nap végére sikerült megszereznie a rangos oklevelet érő 5. helyezést. Első táblásuk, Győri Gábor remek teljesítményével a tábladíjat is kiérdemelte.

A verseny fordulónkénti eredményei:

  1. Barcza Gedeon SC 2 – Makói SVSE: 0 – 4
  2. Makói SVSE – Testnevelési Egyetem SE 1: 0,5 – 3,5
  3. Barcza Gedeon SC 1 – Makói SVSE: 2,5 – 1,5
  4. Makói SVSE – Szombathelyi SI 2: 4 – 0
  5. Arrabona SE – Makói SVSE: 1,5 – 2,5
  6. Makói SVSE – Haladás VSE: 2,5 – 1,5
  7. Makói SVSE – Aquaréna Kőbánya SC: 1,5 – 2,5

S hogy mi volt a legnagyobb élmény ebben a négy napban? Igaz csapattá válást hozott a Makói SVSE ifjúsági utánpótláskorú játékosainak. A fiatal sakkozóinknak távlatokat és perspektívát nyújtott, hogy van miért küzdeni. Nagy örömmel és rengeteg motivációval járnak továbbra is versenyekre, melyben nagy segítséget nyújtanak a támogatóik.

A szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. egyedi tervezésű egyesületi pólókkal járult a Makói SVSE U12 csapatának egységes megjelenéséhez, melyért a csapat és az Egyesület ezúton is hálás köszönetét fejezi ki!

F. G.

Exit mobile version