in ,

Iskolába hívogató

2023. november 18-án, egy őszi szombat délelőtt ismét megtelt a szarvasi Szlovák Általános Iskola aulája, ahol csillogó szemű gyerekek sorakoztak, hogy egy kis betekintést nyerjenek intézményünk életébe. Hagyományos „Iskolába hívogató” programunkon igyekeztünk megmutatni iskolánkból minél többet, hogy a jövőre iskolába készülő gyerekeknek és szüleiknek segítséget nyújtsunk az iskolaválasztásnál. Színes programjainkon keresztül az érdeklődők képet kaphattak az intézményünkben folyó nevelő-oktató munkáról, megismerhették az itt dolgozó pedagógusokat, ízelítőt kaphattak a diákéletről.

Ebben az évben is az 1. évfolyamos tanulók nyitották meg a programunkat „Misi mókus a kamrában” című projektzáró műsorukkal. Majd tavaly elballagott diákjaink pezsdítették fel a hangulatot egy kis aerobik tornával, melyhez a gyerekeken kívül a szülők és pedagógusok is csatlakozhattak. Ezt követően az érdeklődők szétszóródtak intézményünk termeiben és kezdetét vette iskolánk felfedezése. Az aulában kézműveskedés, lufihajtogatás, arcfestés várta a gyerekeket, a 2.b osztályban a tanító nénik logikai játékokkal kápráztatták el az érdeklődőket. Az 1. b és 1.a osztály termeiben angol és szlovák nyelvű foglalkozáson vehettek részt kicsik és nagyok. A tükrös tornaterembe látogatók kipróbálhatták erejüket és ügyességüket az akadálypályán, majd innen a szabaduló szobába vezetett az út, ahol kalandos feladatok várták a gyerekeket. Amíg ők kiállták a mesés próbákat, addig Wéberné Hanzó Teréz igazgatónő a teaháznak berendezett könyvtárban az érdeklődő szülők részére egy rövid bemutatófilm segítségével ismertette iskolánk múltját, jelenét és elképzelt jövőjét.

Programunk végén kijelenthettük, hogy minden gyerek és felnőtt remekül érezte magát, és megbizonyosodhatott mind a pedagógusok rátermettségéről, mind pedig intézményünk motiváló és támogató környezetéről.

-szlovák-

Marci manó és a libakaland a Gyakorlóban

A diagram forrása: HVG.hu

TOP 500: Szarvasiak a legnagyobbak között