in ,

Kiválóan kormányzó, és példamutató önkormányzatok részesültek elismerésben

A Belügyminisztérium Márvány Aulájában rendezték november 20-án azt az ünnepélyes konferenciát, melyen a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatokért járó elismerések mellett az Európai Kiváló Kormányzás Védjegy elismeréseket is átvehették a sikeresen pályázó önkormányzatok. Tizenhárom önkormányzat, köztük Szarvas Város Önkormányzata részesült Európa tanácsi elismerésben.

Az önkormányzatok számára rendezett eseményen részt vett és köszöntőt mondott Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke, dr. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, Daniel Popescu, az Európa Tanács Demokratikus Kormányzás részlegvezetője, dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, valamint Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke, Szentkirály polgármestere. A konferencián előadást tartott Iványiné Szabó Andrea, Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkárság Stratégiai Főosztályának vezetője.

ELoGE – Európai Kiváló Kormányzás Védjegy

Az Európai Kiváló Kormányzás Védjegy (European Label of Governance’ Excellence – ELoGE) ünnepélyes díjátadó ünnepségén, idén másodszor vehették át azok az önkormányzatok az Európai Kiváló Kormányzás Védjegyet, amelyek a szigorú nemzetközi szabványok mentén teljesítették az Európa Tanács TÖOSZ által adaptált programjának feltételeit. A TÖOSZ, a Belügyminisztérium, a Magyar Faluszövetség, a Kisvárosok Szövetsége és a Homo Oecologicus Alapítvány képviselői alkotják a Magyar Nemzeti Platformot, amelynek tagjai döntéshozó fórumként szakértők közreműködésével ítélik a Védjegyet, amit egy kristály dodekaéder szobor szimbolizál, rajta a Jó Kormányzás 12 alapelvével. A Védjegyet azok az önkormányzatok nyerhetik el, amelyek a Jó Kormányzás 12 Alapelvének megfelelnek, és teljesítik a felhívásban foglalt feltételeket. A feltételeket pedig bizonyos dokumentumok benyújtásával, valamint a helyi polgárok, a választott képviselők és a hivatal munkatársainak megkérdezésével lehet teljesíteni. Természetesen nemcsak megkérdezni kell őket, hanem elégedettségükről kell, hogy beszámoljanak. A Védjegy azt tanúsítja, hogy az azt elnyerő helyi önkormányzat az önkormányzás egy minőségileg magasabb szintjét érte el.
2023-ban az Európai Kiváló Kormányzás Védjegyet Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzata, Hernád Nagyközség Önkormányzata, Rigács Község Önkormányzata, Szarvas Város Önkormányzata, Vép Város Önkormányzata és Zalaszentgrót Város Önkormányzata nyerte el.
A programokról az érdeklődők bővebben tájékozódhatnak a www.toosz.hu/eloge honlapon.

(Forrás: www.toosz.hu)

A diagram forrása: HVG.hu

TOP 500: Szarvasiak a legnagyobbak között

Géphiba miatt szünet a mammográfiai szűrővizsgálatokban Orosházán