Menu
in ,

Rendhagyó kiállítás nyílt Szécsi Balázs munkáiból

Horváth Mariann ismerteti Szécsi Balázs életútját a kiállítás megnyitóján.

Horváth Mariann ismerteti Szécsi Balázs életútját a kiállítás megnyitóján. (Fotó: Babák Zoltán)

“Néhány tagunk egész életét tette fel kézműves tevékenységre”, mondta Horváth Mariann, a Békésszentandrási Kézművesek Egyesületének vezetőségi tagja a karácsonyi kézműves kiállítás megnyitóján a békésszentandrási könyvtár emeletén a Szent András-nap zárásaként.

Ezen kézművesek egyike Szécsi Balázs. Az egyesület tagjai úgy gondolták, hogy a munkáit a nagyközönségnek is látni kell, és hozták létre az életmű-kiállítást.

“Az alkotás öröme nem egy kiváltság, ami csak a nagy művészeket illeti meg, bármely foglalkozásban bárki végezhet alkotó munkát”, mondta, Horváth Mariann. Szécsi Balázst sok oldaláról lehet ismerni, de talán a DROFA termékcsaládja az, ami a legismertebb.

A kőművesség mellett kitanulta a lakatosságot, hegesztő, vízvezeték szerelő és ács szakmákat. Első szabadalmaztatott munkája egy önetető volt, és amit az 1990-es Országos Mezőgazdasági Kiállításon be is mutathatott, és amire ott talált gyártót és forgalmazót is.

2003-ban szabadalmaztatta a DROFÁ-t. Ebből több, mint 20 féle terméket gyártott, amikkel több hazai és nemzetközi díjat is nyert. A Békés Megyéért Kitüntető Díj birtokosa DROFA termékeivel messze földre vitte Békésszentandrás hírét.

A Feltalálók Egyesületének és több civil egyesületnek a tagja. A Békésszentandrási Kézművesek Egyesülete büszke arra, hogy ők is soraikban tudhatják.

“Balázs bácsi mindig anekdotázik, régi történeteket mesél, de arra biztos nem emlékszik, mi történt a születésének napján”, mondta Balla Edit, ezért az egyesület tagjai egy azon a napon megjelent cikkekből való válogatást adtak át számára.

Az ünnepélyes megnyitót Horváth Mariann Várnai Zseni gondolataival zárta, egyben nyitotta meg Szécsi Balázs életműkiállítását: “Csak élni, élni emberek! Időnk oly gyorsan elpereg, egy perc csupán az élet… de ez a perc lehet csodás teremtő munka, alkotás, amely megőriz téged.”

Exit mobile version