in

Vendégségben Csabacsűdön a környék szlováksága

Csabacsűdön gyűlt össze a környék szlováksága.
Csabacsűdön gyűlt össze a környék szlováksága. (Fotó: Tatai László)

Népes vendégsereget köszönthetett a XIX. Csabacsűdi Szlovák Nap háziasszonya, Lestyán Katalin május 11-én, szombaton az Eötvös József Művelődési Házban. A környék szlováksága, szlovák körei és klubjai, hagyományőrző egyesületei fogadták el a meghívást Örménykúttól Békéscsabáig, Telekgerendástól Csorvásig. Az összejövetel ünnepi pillanatokkal kezdődött, átadták a Csabacsűd Szlovákságáért kitüntetést Szebegyinszki Erzsébetnek. A kitüntetett szarvasi szlovák családban született, ahol hamar megtanulta a tót nyelvet, amit iskoláiban sem hanyagolt el Szarvastól Szegedig. Munkájában is fontos szerepet kapott a szlovák nyelv, előbb Békéscsabán, majd Szarvason a Szlovák Általános Iskolában tanított, s lett a diákotthon vezetője, az iskola igazgatóhelyettese. Nyugdíjba vonulását követően, 2019-től kapcsolódott be a Csabacsűdi Szlovák Kör munkájába, melynek sikere azóta az ő munkáját is dicséri.

A kitüntetés átadása után Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke köszöntötte a résztvevőket, örömét fejezve ki, hogy újra személyesen találkozhatnak, s látja, hogy szívesen jöttek és örülnek az együttlétnek. A közelgő választások kapcsán elmondta, hogy egy harmincéves időszak ér véget – ennyi ideje léteznek Magyarországon nemzetiségi önkormányzatok – amit a választások után értékelni szeretnének: mi az, amit sikerült elérni, mi az, amit nem, és merre vezessen tovább az út. Minden szlovák szervezetnek, körnek, klubnak partnerséget ígért a munkához, s azt, hogy igyekeznek ott lenni, ahol szükség van rájuk.

Egyedné Barán Zsuzsanna, a Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnöke nagy dolognak nevezte, hogy megőrzik őseik nyelvét és szokásait Csabacsűdön és a környező településeken, s kívánta, hogy még sokszor találkozzanak.

Fábri Judit, a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézete szarvasi régiójának vezetője örömét fejezte ki, amiért a régió szlovák gyökerű települései összetartanak, gratulált a kitüntetettnek és szép napot kívánt mindenkinek.

Krajcsovicz Judit a Megyei Szlovák Önkormányzat elnöke megköszönte a meghívást és a mukát, amit közösen végeztek a szlovákságért, s kérte ne feledjék, honnan jöttek, honnan származnak.

Molnár József, Csabacsűd polgármestere a települési önkormányzat nevében köszöntötte a jelenlévőket, s kívánt mindenkinek szép délutánt. Gratulált Szebegyinszki  Erzsébetnek és megköszönte a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat munkáját, aminek köszönhetően egy Szlovák Tájházzal gazdagodtak, amit egyúttal mindenkinek a figyelmébe ajánlott.

A köszöntőket követően kezdődött a kulturális program, mégpedig a legkisebbek, az óvodások műsorával. A vacsoráig még sok együttes fellépése szórakoztatta a vendégeket, a vacsora után pedig bállal folytatódott és ért véget a Csabacsűdi XIX. Szlovák Nap.

Bátaszéken bizonyítottak utánpótlás karatésaink

Nagy Emese földre vitele büntetőt ért.

Az első félidőben tartották a lépést az éllovassal