Mózes

moses

– Elnézést uram, leülhetnék az asztalához?
– Egész nyugodtan, ha nem zavarja, hogy dohányzom.
– Nem, egyáltalán nem. Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Mózes vagyok.
– Örvendek. Karvaly Károly. De ez a Mózes név…  Olyan ismerős. Mondja, nem volt maga valamikor órás a Damjanich utcában?

– Kizártnak tartom. Én kérem próféta vagyok. Régi történet.
– Próféta? Úgy hallottam az nem egyszerű munka.
– Ne is mondja. Minap is, jövök le nagy garral a hegyről, telve hittel és elszántsággal, aztán látom, hogy aranyborjú helyett most ezt a nagy, szürke bálványt emelték. Városnak hívják, az átkozottak. Mert ezek persze mindig kitalálnak valamit.
– Minek volt maga a hegyen?
– Írtam.
– Írt? Hát ez jó, mert én meg könyvkiadó vagyok. Van itt magánál valami, amit esetleg átfuthatnék?
– Csak ez a két kőtábla.
– Kőtábla? Kicsit elavult, nem gondolja? Manapság mások a követelmények.
– Kérem, engem még így tanítottak…
– Jó, jó, semmi baj, végül is, felőlem kondenzcsíkkal is felírhatja az égre, csak eladható legyen. Jut eszembe, terjedelemben mekkora?
– Alig pártucat szó.
– Annál jobb, manapság úgysem vevők az emberek a terjengős írásokra. Nincs idejük olvasni. A Reader’s Digest tömörített regényei is ezért népszerűek. És miről szól?
– Hát, van benne olyan, hogy ne ölj!
– Nem rossz, egy kis pacifizmus kelendő lehet. Másvalami?
– Ne paráználkodj!
– Paráznál… Ja, értem. Na ez már problémásabb, valami kis szex, vagy legalábbis enyhe erotika mindenképpen kell egy jó írásba. Egy kis malackodás nagyot lendít az eladási statisztikákon… De látom az arcán, hogy nem tetszik az ötlet, idős ember, konzervatív, rendben. Mondjon azért még egy-két dolgot.
– Ne lopj!
– Nem is baj, a krimi már rég kifutott, Agatha Christie, meg még egypár nagy név kivételével. Más?
– Ne emlegesd hiába az örökkévaló nevét!
– Na várjunk csak, ez eléggé pszichedelikusan hangzik… Ugye ez nem valami new-age maszlag? Mert arra nem vagyok vevő, én direktebb dolgokkal foglalkozom.
– Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen! Ne legyen más Istened…
– Nézze uram, elnézést, hogy a szavába vágok, látom, egyre lelkesebb, de be kell látnia, ez eddig teljesen zagyva és unalmas. Sorolja itt nekem azokat a dolgokat, amik nincsenek a művében, de arról egy szót sem szól, hogy mi van benne…
– Zagyva és unalmas? Ezekben a kőtáblákban Isten van benne, tudatlan káromló! Izráel Istene, aki megóvott, mikor csecsemőként egy kosárban a Nílusba tettek! Aki tíz csapással sújtotta a gőgös Egyiptomot! Aki felhő- és tűzoszlop képében vezette a száműzött népet a szabadság felé! Aki kettéválasztotta a Vörös-tengert, és elemésztette a fáraó hatalmas seregét! Aki mannát adott az éhezőknek, és csatában segíttette legyőzni Amálek seregét!
– De hát miért nem ezzel kezdte? Hisz ez egy ütős sztori! Igaz, kicsit még széteső, de biztos vagyok benne, ha felpörgetjük itt-ott, máshol meg húzunk belőle, garantáltan bestseller lesz!
– Gondolja?
– Higgyen nekem, zabálni fogják. De tudja mit? Ebben a pillanatban jutott eszembe egy másik ötlet, amivel manapság többet lehet kaszálni, mint a könyvkiadással, és úgy érzem, magához alkatilag is közelebb áll. Mondja, öregem, vallásalapításon még soha nem gondolkozott?

(2007. december 13.)