Interjú Lipcsei Betta topmodellel

betta1

betta1Lipcsei Betta 21 évesen bejárta a fél világot, és meghatározó szereplője lett a hazai, valamint a külföldi modellvilágnak. A szarvasi lányt újságokból és reklámfilmekből ismerhetjük, de már a színészkedésbe is belekóstolt. Munkája mellett a Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi gazdálkodás szakára, valamint a Szent István Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakára jár. Budapesten beszélgettünk Lipcsei Bettával.

 

– Hogyan telt a mai napod?
Délelőtt edzőteremben voltam, pedig az iskolában kellett volna lennem. Most délután az ügynökségemhez kell bemennem egy szerződés miatt. Este egy nyelvtanfolyamra fogok beiratkozni.

 

– Ilyen egy átlagos napod?
Amikor nem dolgozom, akkor ilyen egy napom, de persze az iskolába bemegyek.

 

– Hogyan kezdődött a modell-karriered?
Egy modelltanfolyammal indult, aminek túl sok értelme nem volt, azon kívül, hogy az első képeim elkészültek. Ezekkel a képekkel kezdtem el válogatásokra járni és dolgozni.

 

– Milyenek voltak az első munkáid?
A legelső fotózás egy ifjúsági magazin, az IM számára készült. De később katalógusok, például a Budmil, és kisebb divatanyag-fotózások is voltak, amelyek többsége fashion magazinokban jelent meg. A címlapfotók is jó munkának számítanak. Kezdetben az egyik legfontosabb a török Elele magazin címlapja volt. Szintén komolynak számított a londoni DV8 címlapfotója, mely 16 éves koromban készült. Egy ismert magyar fotóstól Nánási Páltól kértek egy munkát, és engem hívott a fotózásra. De érdemes megemlíteni a német 4 You magazint is, amely szintén az első munkáim során készült.

 

betta6– A címlapfotókon kívül még mi számít jelentős munkának egy modell számára?
A címlap még mindig jó, de a reklámfilmek jelentik az igazi szakmai kihívást, hiszen a válogatásokon több száz lányt megnéznek, és közülük választanak ki egyet. Egy ilyen bemutatkozás öt perc alatt történik, és sokszor nem is értem, hogy tudnak ennyi lány közül választani. Egyszer elkísértem egy barátnőmet egy válogatásra, amelyen kifejezetten szőke lányokat kerestek, de végül helyettük engem választottak. Nemrég kaptam meg egy Gillette világkampányt, amely nagyon fontos számomra. Ezen kívül egy kozmetikai cég Európa-kampánya számít még jelentősnek a munkáim közül, de több külföldi reklámfilmben is szerepeltem.

 

Egyébként jobban örülök, hogy ha Magyarországon látom viszont magamat. De csak azért, mert akkor legalább látom, hogyan sikerült a munka, ugyanis a végeredményt csak ritkán tudom megnézni.

 

– Sokat dolgozol külföldön is.
Igen, első külföldi munkám Isztambulban volt, de a legtöbb időt Barcelonában töltöttem. Ezen kívül Athénban, az Egyesült Államokban és Pekingben is megfordultam. Ilyenkor reggeltől estig tartanak a válogatások, mert nagyon sok munka van. Ha van egy kis szabadidőnk, akkor annak nagyon örülünk, és várost nézünk. Chicagóba is sikerült eljutnom, ahol egy sminkverseny világbajnokságán a negyedik helyet sikerült megszereznünk.

 

A külföldi utazásokra a szüleim eleinte nagyon nehezen engedtek el, de amikor látták, hogy nyelvet tanultam, tapasztalatot szereztem, világot láttam, akkor egy kicsit megnyugodtak, és már nem aggódnak miattam annyira.

 

betta7– Nem csak modellként, hanem a Fej vagy Írás című film szereplőjeként is ismerhetünk, amelyben Görög Zita húgát alakítottad.
Régen történt már, de nagyon jó élmény volt. Nagyon sok tapasztalatot szereztem, amit a későbbi reklámfilmeknél tudok hasznosítani, és referenciaként sem utolsó. Profi színészekkel dolgozhattam együtt, akiknek nagyon hálás vagyok, hiszen sokat tanultam tőlük. Nagyon jófejek és segítőkészek voltak.

 

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Sokáig szeretnéd még folytatni a modellkedést?
Szeretnék még modellkedni, ameddig jól érzem magam, de hosszútávon nem ez az életcélom. Az iskolák elvégzése után vár rám a hétköznapi munka. Pár éven belül terveim szerint abbahagyom a modellkedést, de egy-két helyre még el szeretnék menni, különösen Amerikába, az ottani lehetőségek miatt.

 

– Mit tanácsolnál a lányoknak, akik most esetleg azt fontolgatják, hogy szintén a modellszakmában próbálnak érvényesülni?
Ha tényleg ezt szeretnék csinálni, legyenek kitartóak, mert nagyon sok áldozattal és kompromisszummal jár a modellkedés. Nagyon nehéz munka.

 

www.bszo.hu