Elstartolt a Nagy Szarvasi Fogyiverseny

Kovács Éva, a program alapítója

Kovács Éva, a program alapítójaEredményesen zárult le a Plastofit Sport és Fitness Centrum  I. Szarvasi Fogyókúra Versenyének regisztrációja és ezennel résztvevőink elindultak az átváltozás útján. Kovács Éva szegedi fitness edző és dietetikus, a program alapítója, február 24-én személyesen is találkozott a több mint 20 jelentkezővel, megválaszolta kérdéseiket, és ösztönző szavaival segített az elindulásban.

Havonta visszamérések lesznek, amiknek eredményeiről beszámolunk majd a newjság olvasóinak!

A plastofit.hu oldalon egy fórumot indítottak el a szervezők, ahol a résztvevők és érdeklődők kicserélhetik tapasztalataikat. Aki versenyen kívül szeretne megismerkedni a fogyókúra programmal, úgy a jövőben készséggel állnak rendelkezésére a programot felügyelők.
Sajnos a résztvevő hölgyek egyelőre nem szerettek volna kamera elé állni, hátha a kilók leadásával megjön a bátorságuk, és képeket is tudunk közölni az eredményeikről.

Soha nem késő elkezdeni, soha nem késő megváltoztatni életmódunkat!