Connect with us

Sport

24 óra a medencében

Lezajlott a  szokásos 24 órás váltóúszás, amit már ötödik alkalommal rendeztek meg a Luca napjához közeli hétvégén a Városi Gyógyfürdő 25 méteres medencéjében. A 129 induló 325 650 métert úszott összesen. Természetesen a legtöbbet a szarvasiak tettek meg ebből a távból, összesen 275 875 métert, de a budapestiek is több mint 22 kilométert úsztak. Érkeztek Ajkáról, Terényből, Szolnokról, Fonyódról, Orosházáról, Gyomaendrődről, Csabacsüdről és Mezőberényből, sőt Szlovákia több városából is, akik a bocsa versenyen vettek részt. 

 
A legfiatalabb induló, a három éves Kovács Bálint 50 métert, a legidősebb, Parragh László 500-at, a legidősebb hölgy Levák Gyuláné 2000-et úszott, mindhárman szarvasiak. Az idén Dr. Darida András, a SZUSE elnöke szervezett egy hatfős csapatot is, akik közül valaki mindig a vízben volt, aminek tagjai: Demeter Péter (12 450), Dr. Darida András (9 400), Juhos Péter (10 150), Kószó Tibor (9 750), Medvegy István (30 000) és Babák Zoltán (12 000) összesen 83 750 métert tettek meg, azaz egy Békéscsaba oda-vissza útnyit. 10 kilométert vagy annál többet úszott még Thomas Schinkel (12 500), Kovács Gábor (10 500), Fazekas Nándor (10 050) és Kondacs Attila (10 000).
 
Tavaly több mint 40 km (Huszár Levente), most kerek 30 kilométer volt az egy induló által megtett leghosszabb táv, amit az idén Medvegy István követett el, és aki 20 km körüli két úszása között elmondta, hogy fájnak a vállai. És akkor még hol volt a vége! Fájó váll ide, fájó váll oda, ezzel a teljesítménnyel elnyerte azt a jogot, hogy egy évig őrizze a 24 órás úszás vándorserlegét, amit a leghosszabb megtett táv megtevője vihet haza a kandallóra, hogy minden nap lássa, és gyakorolhassa azt a mondatot, hogy „soha többet nem csinálok ilyet”.
{jomcomment}
Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

2009. december
h k s c p s v
« nov   jan »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Kategóriák

Friss

Connect