in

Rablás gyanúsítottjait keresi a Rendőrség

A Szarvasi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást folytat azzal a három, ez idáig ismeretlen személyazonosságú férfival szemben akik, az elmúlt év december 30. napján 08.45 óra körüli időben Gyomaendrődön a Fő úton lévő ékszerüzletbe arany, illetve ezüst ékszerek vásárlása ürügyén mentek be.

A kiszolgálás közben egyikük meglökte az eladót, aki ennek következtében a földre esett. 

Az elkövetők a helyzetet kihasználva az arany és ezüst ékszereket magukhoz véve a  helyszínről sietősen távoztak. A bűncselekménnyel több százezer forintos anyagi kár keletkezett.

Az elkövetőkről az alábbi személyleírás áll rendelkezésre:

Egyikük 25-30 év körüli, kb.180 cm magas, átlagos testalkatú, rövid, sötét hajú, sötét szemű, viszonylag széles orrú férfi, aki az elkövetéskor csípőig érő, sötét színű (orkán)dzsekit, sötétkék farmernadrágot és fején kötött, sötét színű sapkát viselt. 

A másik elkövető 30-35 éves, kb. 175 cm magas, átlagos testalkatú, rövid, sötét két oldalt őszülő hajú, sötét szemű, szögletes arcú férfi. A bal kezén arany karikagyűrű és egy, téglalap alakú, galériás díszítésű pecsétgyűrű volt. 

A harmadik személy szintén 30-35 éves, kb.170 cm magas, átlagos testalkatú, rövid sötét hajú, sötét szemű férfi volt. Elkövetéskor viselt ruházata: fekete színű, orkán anyagú, csípőig érő dzseki, kötött, sötét színű, elöl simlis sapka. ( lásd. mellékelt fantomkép)

A nyomozás segítése és az elkövetők mielőbbi elfogása érdekében kérjük, hogy aki a bűncselekménnyel összefüggésben érdemleges információval rendelkezik, hívja a Szarvasi Rendőrkapitányságot a 66/313-711 – es telefonszámon vagy a 107-es hívószámot, de bejelentését megteheti személyesen is. 

A bejelentő adatait a rendőrség bizalmasan kezeli.

Kérjük, amennyiben bárki érdemleges információval rendelkezik, hívja a Szarvasi Rendőrkapitányságot a 66/313-711 vagy a 107-es telefonszámon.

{jomcomment}

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Vízhelyzet

Japán karatemester Szarvason