Connect with us

No comment

Kommandósok vs. lakásmaffia

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya 7 ember ellen kezdeményezett büntető-eljárást csalás, személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt a kedd hajnali összehangolt házkutatások után, hangzott el a Rendőrség sajtótájékoztatóján. 22 esetben megalapozott a bűncselekmény alapos gyanúja, miszerint egy ügyvéd segítségével csellel, jogtalanul szereztek ingatlanokat. A gyanúsítottak egyelőre ismeretlen forrásból származó infó alapján elesett, szenvedélybeteg emberek ingatlanait írattatták a nevükre alkohol és szükség esetén erőszak segítségével, amikor úgy nyilatkoztatták a szerencsétleneket, hogy a vételárat korábban kiegyenlítették. A Rendőrség az ügyvéd mellett rekeszbe helyezett egy leveles zöldségféléről elnevezett állampolgárt és keres egy népszerű gyermekitalról elnevezettet.

Kérdésünkre Babák Mihály elmondta, hogy a Rendőrség tájékoztatta az intézkedéssorozatról, majd  hozzátette, hogy jogállamban ez így szokás, hogy a bűnös elnyeri büntetését. Fogadóóráin sokszor találkozott kétségbeesett, kiszolgáltatott, megfélemlített emberekkel, akik nehezen bizonyítható panaszokkal fordultak hozzá. Annyit tudott tenni ügyükben, hogy a megfelelő szervek, Ügyészség, Rendőrség és egyéb állami szervek felé továbbította ezeket a panaszokat, ami kiváltórésze lehet ennek az intézkedéssorozatnak. „Eddig nem tudta tudta megvédeni az állama a bűnözőknek kiszolgáltatott polgárait, de talán most elindul valami”, fejezte be Polgármesterünk.

 

A teljes rendőrségi sajtóközlemény itt olvasható:

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya bűntető-eljárást folytat 7 szarvasi illetőségű személlyel szemben csalás, személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

A hét személyből két személy, köztük egy ügyvéd gyanúsítottkénti felelősségre vonására és őrizetbe vételére 2010. március 16-án került sor.

A büntetőeljárásokat kezdeményező személyek feljelentéseiben szereplő tényállások alapján azt lehet ez idáig megállapítani, hogy az eljárás alá vont személyek ez idáig ismeretlen bűntársaiktól szerzett információk alapján jelennek meg az ország különböző részein azzal a szándékkal, hogy az egzisztenciális gondokkal, alkalmanként az ebből adódó szenvedélybetegségben is szenvedő sértetteket a még birtokukban lévő ingóságok és ingatlanok értékesítésére bírják rá akaratuk ellenére. Jellemzően a sértetteknek kedvező feltételeket kínálnak alkalmanként az elkövetői körhöz tartozó hölgy ismerősök is olyan szándékot mutatnak, mintha a sértettel szimpatizálva egy későbbi élettársi kapcsolat is létre jöhetne. Ilyen módszerrel a gyanúsítottak az ingatlan tulajdonosokat elcsalják Szarvasra vagy a már Szarvason élő személyeket szabályos adás-vételi szerződést színlelve abban az esetben viszik el egyből egy helyi ügyvéd irodájába, ha a gyanúsítottak fellépése az általuk előadott lehetőségek kellően lenyűgözőek voltak a sértettek számára és nem kell attól tartaniuk, hogy a már előre elkészített okirat aláírásakor gondok merülnének fel.

A sértettek elmondása szerint minden ilyen ingatlannal kapcsolatos cselekménynél olyan tartalmú szerződést íratnak alá az addig presszionált sértettel, melyben a szerződésben írt vételár kifizetése korábban megtörtént.

Azokban az esetekben mikor a gyanúsítottak nem érik el a kellő ráhatást a sértettek vonatkozásában nem riadnak vissza a fizikai erőszak alkalmazásától, vagy annak kilátásba helyezésétől sem, melyre mindig – egy esetet  kivéve – még az ügyvédi közreműködés előtt kerül sor – szintén a sértetti vallomások szerint. Az eljárás alá vont személyek életkörülményeik fenntartása érdekében hamis okiratokat – jellemzően munkáltatói igazolásokat – is felhasználnak olyan készpénz kölcsön vagy árú hitel felvételéhez, melynek során olyan személyek nevére vesznek fel hitelt, akik annak törlesztésére objektív okok miatt sem képesek.

A 2010. március 16-án nagy rendőri erők igénybevételével az MRFK Gazdaságvédelmi Osztály valamennyi munkatársa a társ bűnügyi osztályok munkatársaival kiegészülve, valamint a megyei főkapitányság Akció Osztályának munkatársai és a Szarvasi Rendőrkapitányság nyomozói 7 helyszínen hajtottak végre házkutatásokat. A házkutatások végrehajtását követően 3 személy gyanúsítottként lett kihallgatva.

A tegnapi napon kihallgatott személyek tekintetében összesen 22 db bűncselekmény megalapozott gyanúja került közlésre. A sikeresen és eredményesen végrehajtott házkutatások során több olyan okirat és egyéb tárgy is lefoglalásra került melynek további – szakértők bevonásával végrehajtott – vizsgálata szükséges és ezek eredménye alapján nem zárható ki további bűncselekmények megalapozott gyanújának közlése.

{jomcomment}

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect