Szomorú vasárnap Dabason

100913foci

100913fociA Szarvasi FC az FC Dabas vendége volt az NBIII. ötödik fordulójában. Parádés körülmények fogadták a Körös-partiakat. Gyönyörű fedett lelátók, elektromos eredményjelző, kiváló talajú pályák, köztük egy műfüves pálya villanyvilágítással. Mindenhol tisztaság, szimpatikus hazai drukkerek. Egy pillanatra azt hittem, valamelyik nyugat-európai csapatnál vagyok. Mint kiderült, a polgármester és a sportszerető helyiek rengeteget dolgoztak társadalmi munkában, ahhoz hogy a Dabas otthona így nézzen ki.

A hazaiak a második helyen várták az alsóházban tanyázó újonc csapatot. Ráadásul nálunk hiányzott a sérült Závoda, és többen is betegséggel bajlódtak, így az előjelek nem voltak túl kedvezőek. A balszerencsét hozó bordó mezben a Kiri- Kiszel, Pákozdi, Petykó, Stanley-Erdősi, Klimaj, Bány,Nagy-ifj.Somogyi, Truczka kezdőcsapat vette fel a harcot a fehérben játszó hazaiakkal.

Az első félóra a miénk volt, mi kezdeményeztünk. A Dabason látszott nem erre számított. Truczka révén óriási ziccert hibáztunk, és ahogy lenni szokott egy lecsorgó labdából Murányi a hazaiaknak szerzett vezetést.

Szünetben Somogyi mester Kiszel helyet Kugyelát küldte a pályára. Aztán megint Murányi volt eredményes, és ezzel számunkra be is fejeződött a meccs. A bíró visszavont még egy hazai tizenegyest, de már tudtunk nincs esélyünk. Szűcs egy röviden haza adott labdát lőtt a kapunkba, nagy verés volt várható. A Dabas teljesen felőrölte fiainkat, akik elkészültek erejükkel. Csak Kirin múlt, hogy három góllal megúsztuk és nem jutottunk a Ferencváros sorsára.

A szezon leggyengébb játékával sima vereséget szenvedtünk.

Nyilatkozatok:

Somogyi János vezetőedző:
-Az első gólig nekünk voltak helyzeteink, de a második félidő alapján örülhetünk, hogy három kapott góllal megúsztuk a találkozót. A héten betegségek miatt alig voltunk edzésen, Závoda is hiányzott. Különösen fáj, hogy nagyon gyengék voltunk mentálisan is.

Keresztúri András vezetőedző FC Dabas:
-Igen nehéz mérkőzés volt, az első félidőben tompák voltunk a Szarvas meglepett minket. Az első gólt nagyon jókor rúgtuk utána a csapatom megnyugodott és átvette az irányítást. A második félidőben a vendégek elfáradtak, és már könnyebb dolgunk volt.

Most két hét szünet következik a csapatnak, remélhetőleg összeszedik magukat a fiúk, és jövő szombaton már egy harcos, egységes csapatot fogunk látni Hódmezővásárhelyen úgy, mint eddig és remélhetőleg nem a bordó mezben!

Dabasról tudósított Gunda Atilla

{jomcomment}