Megérkezett a betlehemi láng

101220lang

101220langIsmét megérkezett a betlehemi láng Szarvasra, amit a Jézus születésének valószínűsített helyén emelt templomból, a Születés Bazilikájának örökmécseséből hoznak. A Betlehemi Békeláng akciót húsz éve indította egy bécsi cserkészcsapat, és azóta évről-évre elindulnak a lángért egy kiválasztott gyermek kíséretében.

Hozzánk tavaly érkezett el először Závoda Ferenc közreműködésével, csakúgy, mint az idén is. A Szent Klára templom előtt kisebb tömeg gyülekezett, hogy otthonába vigye mécsesen a messziföldről érkezett lángot. A Cervinus Teátrum művészeinek, Bocsárszky Attilának, Dósa Zsuzsának és Varga Viktornak az előadása után Seidl Ambrus katolikus plébános, majd Hodálik Pál alpolgármester mondta el ünnepi gondolatait, majd az Atya felajánlotta az összegyűlteknek, hogy a mécseseket ne a szélben gyújtsák meg, hanem a templom oltalmában. Így is lett. A templomban kézről kézre adták a lángot, és mindenki otthonába vihette a messziföldről érkezett importárut. A Fő téren az alkalomhoz illően tűzzsonglőrök szórakoztatták a megjelenteket.