Meseszerű földprogram

120117pmh

120117pmhNem nagy ügyről van szó, mondta Babák Mihály polgármester a szombati rendkívüli testületi ülésen, amit az idő rövidsége miatt kellett összehívni, ugyanis a szociális törvény módosítása révén az Önkormányzatnak lehetősége nyílik arra, hogy bővítse a szociális juttatások körét.  

Dr. Réthy Vilmosné előterjesztése szerint a Kormány a közelmúltban felhatalmazta a Nemzeti Földalapot egy pályázat meghirdetésére, aminek folytán az önkormányzat az állami földalapból kaphat és adhat át használatra szociálisan rászorult személyeknek területet. Az ötéves szociális program keretében 12,1663 hektáron takarmánykukoricát termelhetnek azok, akik vállalják a programban való részvételben való részvétel feltételeit. A szabály szerint egy személynek maximum egy hektár adható ki, azaz legalább tizenhárman tudnak résztvenni a szociális földprogramban.

Ahogy az elhangzott a testületi ülésen, a földterületet személyes munkavégzéssel kell megművelni, viszont az Önkormányzatnak viselnie kell annak költségeit, amire 2,5 millió forintot el is különített el a város. A leendő termelők 80 ezer forintnyi takarmányt tarthatnának meg a betakarítás után, az efölött képződött többlettel a KOMÉP Kft-n keresztül a város rendelkezik, amit a tervek szerint visszaforgatnak a programba. A megtartható terményt az otthon tartott állatok takarmányozására fordíthatná a gazdálkodó.

Az elsőként hozzászóló Gajdos Attila örömét fejezte ki, hogy úgy ad a város, hogy elvár cserébe valamit, míg az őt követő Besenczy Zoltán alpolgármester inkább szkepticizmusát fejezte ki a tervvel kapcsolatban. Ismerve a földeket, nem biztos benne, hogy akár azt a 80 ezernyit meg tudják termelni, sőt, lehet olyan év, hogy a nullához fog a termés konvergálni. Egyszerűbb lenne ezt a 2,5 milliót szétosztani, mert ennek így semmi realitása nincs, elég meseszerű az egész. Polgármesterünk elutasította azt, hogy 2,5 milliót csak úgy szétosztogassanak a jelen helyzetben, de ezt a nézetét képviselőtársai is osztották.

A programra március 15-től a hónap végéig lehet majd jelentkezni. Kizáró feltétel, hogy egyéni gazdálkodó, vállalkozó vagy szervezet, aminek a profilja ez, nem vehet részt a programban.