Oskola

Lassan megszokjuk, hogy reggelente korán kelnek a gyerekek, iskolatáskások serege nyüzsög az utcákon, véget ért a nyár… Már csak emlék a nagy pancsolás – strandolás, és a semmittevések, a kerti partik, már másra kell szentelni a drága időt. De azért még vissza visszalopja magát a hűvös reggelekbe és a párás alkonyokba a nem is olyan régi nyár.

Emlékszem gyerekként milyen kíváncsisággal nézegettem a régi családi fotókat, ahol megörökítették szüleimet, nagyszüleimet kisiskolásként is. Jó volt beszélgetni arról, hogy nekik milyen tanáraik voltak, kikkel ültek egy padban, milyen csínytevéseket követtek el. Egyszóval rajtuk keresztül bepillantást nyerhettem egy régi, már eltűnt kor világába, az ő gyermekkorukba. Valahogy ezt éreztem akkor is, amikor elolvastam Ottlik Géza Iskola a határon című regényét.

Nem csak a különleges kettős történetmesélés miatt érdekes ez a könyv, hanem azért is, mert ma már nyoma sincs annak a fajta intézménynek, iskolának, nevelő gépezetnek, amely ebben a regényben feltűnik. Ma már elképzelhetetlen lenne egy ilyen alreálgimnázium (sokaknak már a név értelmezésébe beletörne a bicskájuk). Ebben a korban a tanulóknak jogaik vannak (nagyon helyesen), és persze kötelességei is (amelyekről azonban gyakran elfeledkeznek…), és az egész világ már nagyon megváltozott. Vagy mégsem? Még vannak olyan diákok, akik kiemelkednek a többiek közül, vagy kegyetlenkednek a gyengébbekkel? Vannak önfertőzők?

Kérdéseitekre a választ megtaláljátok a könyvben és az iskolában… az élet iskolájában.

Nóra

{jomcomment}