Connect with us

Közérdekű hírek

Pedig megelőzhető lenne

130307mehnyakrak

130307mehnyakrakValószínűleg az interneten közzétett, tudományosan nem igazolt adatok miatt, de évről évre csökken azoknak a 7. osztályosoknak a száma, akik részt vesznek a méhnyakrák későbbi kialakulását megelőző programban, aminek keretében ingyenesen kapják meg a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást. Szarvas Város Önkormányzata Képviselőtestülete minden évben elkülönít erre egy összeget, ami minden hetedikes lány térítésmentes beoltására elegendő lenne a városban, mégsem veszik igénybe annak ellenére sem, hogy ezzel megóvhatnák gyermeküket a 45 év alatti nők második leggyakrabban kialakuló rosszindulatú daganatos megbetegedésétől. Persze, könnyen beszél az, akinek két fia van, és nem tudja átérezni a lányos szülők aggodalmait, vagy aggodalmaik hiányát.

A teljes védelem kialakulásához három oltást kell kapni, lehetőleg még a szexuális élet megkezdése előtt. Ez mai árfolyamon 46500 forintba kerül, de ezt teljes egészében a város költségvetése viseli. Erre el is különítettek rá 2,5 millió forintot a gyermekvédelmi keret terhére. A védőoltásról dr. Kozma György szülész-nőgyógyász szakorvos, gyermeknőgyógyász tartott tájékoztatót a Polgármesteri Hivatal körtermében tartott lakossági tájékoztatón, ahol ránézésre az utóbbi évek legkisebb számú érdeklődője jött össze.

Arról, hogy az ötvennél több hetedikes szülei közül hányan igényelték az oltást lánygyermekük számára, nem tudtak még tájékoztatást adni a hivatal illetékesei. Akik úgy gondolják, hogy mégis beadatnák a védőoltást gyermeküknek, regisztrálniuk kell. A regisztrációs lapot legkésőbb 2013. március 11. napjáig vissza kell juttatniuk a Szarvasi Polgármesteri Hivatalba Kovácsné Aszódi Éva igazgatási ügyintézőhöz II. emelet 225. számú irodába.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect