Postafiók
Emlékezetes gyermekkort tudhattak a magukénak a Szarvasi Szlovákok Kulturális Körének tagjai, akik szeptember 16-án a Szlovák Tájház udvarán lendültek óriási munkába, de víg citeraszó mellett! A nagy munkát az idei kukorica termés fosztása jelentette, a muzsikaszót pedig a Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Kollégium citera szakkörének pengő-zengő dallamai jelentették ezen a napsütéses, őszi délutánon. Frankó Anna, a kör vezetője köszöntötte a munkára összegyűlteket, többek között a kör lelkes tagját, a fosztó program szervezőjét Csicselyné Korbely Zsuzsannát. Gyurcsik János az ötven nyárral ezelőtti összejövetelekre emlékezett, mikor a szomszédok megegyeztek, hogy ki-mikor foszt és egymásnak besegítettek az ismerősök. Egy-egy fosztáson 20-30 fő is összejött a szőlőkből, de olykor még Halásztelekről is. Ilyenkor a kisebb-nagyobb gyerekek is a csomó körül rajcsúroztak, besegítettek a felnőttek munkájába. Az volt az igazán szerencsés, aki piros kukorica csövet talált. Ritkaságszámba ment az ilyen cső, ezért sok csuhét kellett ahhoz lehántani a štileccel, aby červené šúľke našli. (a fosztófával, hogy piros csövet találjanak) A mamicskák még sámlit is hoztak magukkal a tennivaló elvégzéséhez. Sok jót éltek meg együtt régen ezek a közösségek, fosztást, tollfosztást, disznóvágást, törést, szárvágást, kapálást, aratást. Ahogyan Gyurcsik bácsi a gyermekkoráról mesélt, abból kiderült, hogy jó szájízzel, örömmel végzett feladatai voltak ezek a munkaalkalmak a parasztemberek életében. Főleg azért, mert akkor még élt az emberek körében az, ami mára már ritkább lett, mint fél évszázaddal ezelőtt volt a piros kukorica, nevezetesen az emberség.
A földművesek, szegények mindent fel tudtak használni a ház körül. Nagy becsben tartották a csuhét is, mert abból lábtörlőt, táskát tudtak készíteni. A nyitott műhelyben Urbancsokné Pljesovszki Ildikó tengeri héj munkáiból összeállított kiállítás volt ennek az élő bizonyítéka. Az elkoszolódott része az állatok alá ment, vagy bocicsemegének. A kukorica száráról a leveleket megették az állatok, utána a kemencében eltüzelték a maradékot. A csutka melegétől megfőtt a sűrű tarhonya, vagy a leves. Mint ahogy arról meséltek, ezek az életképek mára teljesen elmúltak, most már mindenütt gépek vannak, de emlékezni jó! A szarvasi szlovák népdalok éneklésébe bekapcsolódtak a kör tagjai is, a hagyományőrző összejövetelen így, vagy úgy, de mindenki piros kukoricát talált.
– Maya –
