Connect with us

Csabacsűd

Munkaadójukat lopták meg

Húsüzemből vittek el kolbászt azok a férfiak, akik ellen a Szarvasi Rendőrkapitányság indított büntetőeljárást.

Három férfit fogtak el a rendőrök 2013. szeptember 27-én késő este az egyik szarvasi húsüzemnél. A társaság tagjai a nyomozás adatai szerint szeptemberben két éjszaka már jártak a gyárban, és 120 szál vastagkolbászt vittek el. A három férfi körül ketten a húsfeldolgozó cég dolgozói. A korábban lopott húskészítmény nagy részét elfogyasztották, illetve eladták. Ezúttal is lopni indultak, de a Szarvasi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói figyelték a területet. A három férfi két zsákkal jelent meg a telephelynél. Úgy gondolták, hogy azokban könnyebben el tudják majd vinni a nagy mennyiségű húskészítményt. A zsákokra azonban nem volt szükség, mivel a nyomozók – még mielőtt bementek volna az üzembe – elfogták, majd a kapitányság rendészeti osztályának járőrei előállították őket. A 29 éves csabacsűdi B. Attila, a 33 éves szarvasi R. József és a 31 éves szarvasi Cz. Péter ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Személyi sérüléssel járó balesetek Csabacsűdön és Szarvas külterületén

Csabacsűd

Fotó: police.hu Fotó: police.hu

Balesetnél helyszíneltek a rendőrök Szarvason

Szarvas

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Életveszélyes próbaút

Szarvas

Ittasan ütközött a Martos Flóra utcában

Egyéb

Hirdetés

Archívum

2013. szeptember
h k s c p s v
« aug   okt »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Kategóriák

Friss

Connect