Connect with us

Hírek

A fizika napja a Vajdában

A fizika napja a Vajdában

A Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban hagyományteremtő szándékkal rendezzük meg 2014. február 10. és 15. között a Természettudományos hetet, amelynek keretében hat napon keresztül tartunk különböző rendezvényeket a természettudományos tárgyakhoz kapcsolódóan. Nem titkolt cél, hogy saját, és a környékbeli általános iskolák tanulóiban kedvet ébresszünk ezen tárgyak tanulására.

A rendezvénysorozat nyitó programja a Fizika napja volt. Ennek keretében az iskola galériájában kiállítást rendeztünk iskolánk fizika szertárának muzeális értékű eszközeiből. Emellett egy „játszóház” is elkészült, amelyben olyan egyszerű fizikai kísérleteket és eszközöket állítottunk össze, amit a tanulók ki is próbálhatnak. A kiállítások egész héten megtekinthetők, így a szombati napon a Curie Környezetvédelmi Verseny területi döntőjére érkező vendégek is láthatják.

A délután fő programja a rendhagyó fizika óra volt, amelyet Bakos Arany tanárnő tartott. Örömünkre nagyon népes hallgatóság gyűlt össze saját tanulóinkból és a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola diákjaiból. A teljesen megtelt aulában Arany néni kísérleteit élőben és a kivetítőn keresztül is követhette a hallgatóság.

A vidám hangulatú bemutató után a megjelent diákok egy rövid teszt kitöltésével bizonyíthatták, hogy jól megfigyeltek mindent. A sikeres tesztet kitöltők jutalomban részesültek.

A nagy sikerű délutánt mindenképpen megismételjük, jövőre új eszközökkel, új kísérletekkel várjuk a diákokat.

Természettudományos Munkaközösség

Kiemelt

Kepenyes György egyházgondnok és Lázár Zsolt esperes Kepenyes György egyházgondnok és Lázár Zsolt esperes

A toronyóra és a harangok felújítására gyűjt az Ótemplom

Hírek

Varga Viktor, Csasztvan András, Dósa Zsuzsa és Vidnyánszky Attila (Fotó: Eöry Szabó Zsolt) Varga Viktor, Csasztvan András, Dósa Zsuzsa és Vidnyánszky Attila (Fotó: Eöry Szabó Zsolt)

Nemzeti Színházban játszott a Cervinus

Cervinus Teátrum

Taroltak a babilonosok a kecskeméti nemzetközi minősítő versenyen

Hírek

Reménységek Tornája segítségnyújtással

Hírek

Hirdetés

Archívum

2014. február
h k s c p s v
« jan   Már »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728  

Kategóriák

Friss

Connect