G.E.
Fergeteges vígjátékkal indult az idei nyári negyedik évad Szarvason a Vízi Színházban. Az elmúlt év három fesztiváldíját is besöprő Turay Ida Színház, a III. Magyar Teátrum Fesztivál első előadásaként mutatta be Sugar avagy Van, aki forrón szereti című film színpadi változatát. A film forgatókönyvét Billy Wilder és I.A.L. Diamond írták Robert Thoeren történetéből. A Brodway változatot David Merrick hozta létre. Magyra Bátki Mihály fordította.
Két munkanélküli muzsikus Joe (Kiss Zoltán) és Jerry (Weil Róbert) belekeveredik egy bandaleszámolásba, ahonnan sikerül ugyan meglépniük, de, – hogy üldözőik elől megmenekülhessenek – női ruhába bújnak, és egy női zenekar tagjaiként felszállnak a Floridába induló vonatra, ahová az együttes turnézni megy. Két pasi egy női zenekarban már önmagában is mulatságos helyzeteket hozhat. Ez felturbózva a zenekarvezető Sue (Nyírő Bea) és titkára Bienstock (Győri Péter) jeleneteivel már elég lett volna a sikerhez. De mindez kiegészült a főszereplő Sugar Kane azaz Virág (Bódi Barbara) jelenlétével, akit mindig elhagynak, ezért elhatározza: csak gazdag pasikkal randizik. Joe ”nőként” Virág bizalmába férkőzik és kikérdezi vágyairól, amit azután férfiként igyekszik teljesíteni, – ami nem megy könnyen. Eközben Jerrybe beleszeret egy igazi milliomos Osgood (Mikó István), aki Jerryt igyekszik levenni a lábáról. De nem szabad elfelejtkezni a bandavezérről Spatsról (Bozsó József) sem, aki követi a muzsikusokat Floridába. A bandavezért pedig Morton felügyelő (Nagy Gábor) követi. Szóval bonyolultnak tűnik, de nem az. Mulatságos helyzetek, nagyon jó poénok.
Kiss Zoltán és Weil Róbert nagyon jól alakítja a női ruhába bújt férfiakat, nem viszik túlzásba a női cipőben botladozó szerepet, pedig vékony lécen kell egyensúlyozniuk, hogy megmaradjanak a hihető és jó ízlés határain belül. Alakításuk nekem nagyon tetszet. Meg tudtak maradni érzékeny férfiaknak, akik bár bohóckodni kényszerülnek, érző szívük van. Virág szerepében Bódi Barbara a naiv, de érzékeny lányt formált meg, aki kedves, szerethető. A zenekarvezetőt játszó Nyírő Bea, határozott, mégis esendő karaktert játszott el remekül, akire oda kell figyelni, ha színre lép. Győri Péter a mindenes titkár szerepében szintén jó volt. Bozsó József steppelő gengszter-vezérként nyújtott emlékezetes alakítást. A steppelő, esetlen gengszterek is remek perceket szereztek a közönségnek. Végül, de nem utolsó sorban fergeteges alakítással Mikó István tette fel a koronát az előadásra. Csípőmozgása egyedi, utánozhatatlan. Tangója Jerryvel az előadás egyik csúcspontja volt. Van Mikó Istvánban valami olyan képesség, amely ha színpadra lép elbűvöli a közönséget, többször volt alkalmam színpadon látni és minden esetben játéka elvarázsolt. Szombaton este is ez történt.
Összességében egy nagyon jó előadást láthattunk, amely méltó nyitánya az ide évnek és méltó folytatása a Turay Ida Színház előző évi remek játékának, – aminek Bódi Barbara és Nyírő Bea is részese volt. Az előadás valóban felforrósította ezt kimondottan hideg szombat estét.
Az előadást a Bíró Band kísérte Bíró Péter vezetésével, ami emelte az este amúgy is magas színvonalát. A zeneszerző Jule Styne, a dalszövegeket Bob Merrill írta és Topolcsányi Laura fordításában hallhattuk. A díszlet Krsztovics Sándor, a jelmez Kassai Judit munkája. A remek koreográfiát, ami teljesen belesimult az előadásba Borbély Krisztina, Merk László és Bozsó József alkotta meg. Az előadást Bozsó József rendezte.
Bozsó József rendező a darabról:
– A Turay Ida Színház megkapta a non-replika jogokat a darabra, ami azt jelenti, hogy nem az eredetit kell bemutatnunk… lényegében átírtuk az egészet, kicsit jobban dramatizáltuk a Turay Ida Színház arculatára.
– Nagyon nehezen lehet 42-es, 44-es magas sarkú cipőt vásárolni, csináltatni kellett, úgyhogy Kiss Zoltán és Weil Róbert a két férfi/női főszereplő hónapokkal előtte gyakorolni kezdett.
– Mozgó díszletek vannak. 11 változás van a darabon belül, amit úgy oldottunk meg, hogy úgy terveztük meg, hogy a négyzet és téglalap alapon megy a díszlet, tologatható, egy pillanat alatt át tud változni. Nem illúziókeltő helyeket és tereket csinálunk, hanem rábízzuk a nézők fantáziájára, hogy éppen milyen térben vagyunk, éppen csak jelzést adunk, néha beteszünk egy-egy asztalt vagy széket.
