Eperjes Károly: Nem érzem, hogy eltévedtem

Eperjes Károly

XX. századi istenkereső költők verseit foglalta egy csokorba július 7-én este Eperjes Károly. A Kossuth-és Jászai Mari-díjas színművész három nagy egységbe foglalta a műsort: a szabad akarat, megtérés valamint a lét végső értelme köré csoportosuló költeményeket hallgatott tőle a közönség. Ahogy megfogalmazta, a több mint 20 éve futó műsor volt már másfél és három órás is. Ez mindig a közönségtől függ. Szarvason ez utóbbi történt. A műsor előtt a magyar színjátszás egyik ikonját kérdeztük hitről, hivatásról és az elmúlt 60 év legemlékezetesebb pillanatairól.

– Legutóbb tavaly járt nálunk rendezőként, a Hyppolit, a lakáj vízi színpadi bemutatóján. De tartott már előadást a Szív témakörében is, a Tessedik Sámuel Múzeumban. Milyen emlékeket őriz Szarvasról, a szarvasi közönségről?

– Jó itt megállni útközben, amikor Békéscsaba felé tartok. Sok jó vendéglő található a városban, szép a környezet, a Körösben is meg lehet mártózni. Többször játszottam már itt, a Nemzeti Színházzal, a Radnóti Mikós és a Katona József Színházzal is, különböző darabokkal vendégszerepeltem. Ha lenne idő, 3-4 napot biztos eltöltenék itt, mert nagyon jól éreztem magam a városban.

– Rendkívül küzdelmes életpálya jellemzi. Eleinte szinte mindenbe belekóstolt: dolgozott műszerészként és focistaként is. Mi az amit, a színjátszásban felfedezett, ami miatt végleg elköteleződött mellette?

– Azt a Jóisten tudja. Egyszerűen nagyon szeretem. Ez úgy van, mint amikor az ember valakibe beleszeret. Színészként ugyanis minden lehetek. Furcsa gyerek voltam, olimpiai bajnok és festőművész akartam lenni, szüleim építésznek szántak. Mindenhez, de egyben semmihez értő gyerek voltam. Nem lehetett látni, hogy mi lesz belőlem. Borzasztó nehéz lehetett a szüleimnek. S akkor egyszer csak jött a színészet, amiben meg mindenhez kellett egy kicsit konyítani. Előfordul, hogy amikor filmet forgattunk, 2-3 hónapra valaki egészen mássá lényegültem át. A Visszaszámlálásban (1986) pl. amikor vállalkozó sofőrt játszottam, vezettem csuklós buszt, kamiont, teherautót és traktort is. A jeleneteket forgalomban vettük fel, de attól sem ijedtem meg, mert akkor már biztos alapokon nyugodott a vezetésem.

– Önnel kapcsolatosan gyakorta azt a szenvedélyességet emelik ki, amellyel minden szerepében találkozik a közönség. Minek tekinti a színészetet: egyfajta önkiteljesedés vagy sorsfeladat, amit Istentől kapott?

– Sorsfeladatot nem nagyon kap az Istentől az ember, hanem inkább hivatást. Sorsnak nem nagyon szeretem nevezni, mert az már nagyon közel áll a véletlenhez. Véletlenek pedig nincsenek. Az Istentől kapott képességek kifejtése, az a tehetség. Az Istentől kapott képességek nem kifejtése, az a tehetségtelenség. Az Istentől kapott képességek öntörvényű kifejtése, az a nárcizmus vagy a gonoszság. Én ez utóbbiak közül egyik sem szeretnék lenni. Bízom benne, hogy a végén azt mondja a Jóisten: Károly testvér, jól sáfárkodtál a tehetségeddel, nem volt ez olyan rossz. Kötelező feladat számomra a tehetségemet Isten dicsőségére, az emberek javára és a lelkek üdvére fordítani. Ez az én dolgom.

– Gyakran és szívesen beszél hitről, vallásról, amit egyfajta közügynek és nem magánügynek tekint. Hogy tapasztalja, mennyire élünk ma istenfélő, Istennel tetsző életet?

– A bölcs, Istenre mutató vezetők, mint II. János Pál, XVI. Benedek vagy Ferenc pápa úgy nyilatkoznak, hogy a relativizmus és a nihilizmus eluralja a világot, mindenki a saját törvényei alapján rendezi be az életét. Helytelen. Isten törvényei alapján kellene berendeznünk. Ha pl. mindenki a közlekedésben a saját szabályai szerint közlekedne, káosz uralkodna el. Most ez jellemzi a világot. Istennel és a törvényeinek betartásával együtt élni, az a szeretet. Ha ez a szemlélet terjedne, a családoktól a közösségek és a társadalom felé, a világban is nagyobb lenne a béke.

– Ez a mai értékvesztett világban egyfajta víziónak, utópiának tűnik.

– Dehogy. Krisztus feltámadása óta ott vagyunk a nagy utópiában, de mégiscsak folyamatosan növekszik az egyház. Nem reménytelen a helyzet. Egyre többen hisznek. A kereszt alatt csak ketten hittek, Mária és János, és mi lett belőle. A baj talán az, hogy nem vagyunk elég türelmesek, nem adunk nagyobb terepet az Istennek. Mindent öntörvényű és nem istentörvényű módon próbálunk elintézni. Ha ez változna, sokkal jobb lenne.

– 60. életévét töltötte be idén, vagyis egyfajta állomáshoz ért. Hogy érzi, mennyire teljes az élete, mennyire elégedett?

– Akárhogy is nézzük, ez most már az öregkor. Szokták mondani az öreg fiúknál, ha focizom, hogy nem látszik rajtam a kor. Jobb napokon akár egy tízest is le tudnék tagadni. Nem mindig. Annyira bolondja vagyok ugyanis a focinak, hogy néha két egymást követő napon is játszom, pedig ebben a korban már nem szabadna.

– Nem is olyan régen úgy nyilatkozott, hogy jelentem, javulok. Ezek szerint, most már elmondhatjuk, hogy jól van?

– Köszönöm az érdeklődést. Úton vagyok, haladok az alfától az omegáig, de jelentem, még nem érzem, hogy eltévedtem volna.