Connect with us

Hírek

Vajdás sikerek az Ábrahám Örzse Emlékversenyen

Nagy sikerrel zárták a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium diákjai az egyházi iskolák számára már ötödik alkalommal kiírt országos angol nyelvi Ábrahám Örzse Emlékversenyt.

A két fordulóból álló verseny első, írásbeli fordulóját még novemberben rendezték meg. Erre a fordulóra 36 egyházi középiskola 650 diákja jelentkezett. A feladatlapok megírása után 153 feladatsort lehetett visszaküldeni. Ebből 49 diák teljesítménye felelt meg a szóbeli forduló követelményeinek. A 49 diák 17 középiskolát képviselt a döntőben: 8 reformátust, 6 katolikust és 3 evangélikust. /Aszód, Kiskőrös Szarvas/. Iskolánkat 10 tanuló képviselte, akiknek nyelvtani tudásuk és szókincsük mellett szövegértési és fogalmazási készségeikről is számot kellett adniuk. A 180 perces teszt eredményei alapján három tanulónkat is meghívták a szervezők a március 20-21-én Mezőtúron rendezendő szóbeli döntőre, ahol egy szituáció és egy képleírás mellett minden versenyzőnek be kellett mutatnia saját, Biblia által ihletett prezentációját. A 9. évfolyamos Mulholland Sadie fontos helyszínekről mesélt, míg a szintén kilencedikes Pálfi Gellért és a tizenegyedikes Kalivoda Péter az állatokat választotta előadása témájául.

A második nap végére megszületett a végeredmény, ami minden várakozásunkat felülmúlt, ugyanis egy országos verseny 7 kategóriájából kettőben is szarvasi győztest hirdettek. A II. kategóriában Mulholland Sadie a győzelem mellett a verseny egyik különdíját is bezsebelhette, ugyanebben a csoportban Pálfi Gellért az elismerésre méltó 7. helyen végzett. A VI. kategóriában pedig Kalivoda Péter nem csupán az első helyet szerezte meg, hanem a verseny egyik fődíját is ‘hazahozta’: júniusban londoni utazáson vehet részt.

Sikeres szereplésükhöz gratulálunk!

Diákjaink felkészítő tanárai: Bencsik Péter, Cairns-Lengyel Henriett, Dr. Darida Andrásné, Janurik Viktória és Viszkok Tünde.

Kiemelt

Arnóczki Csaba, Gajdos Attila és Pósa Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva) Arnóczki Csaba, Gajdos Attila és Pósa Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva)

Bemutatkoztak Pósa Zsolt és Arnóczki Csaba György jobbikos képviselőjelöltek

Politika

Timkó János (Fotó: Valló Zoltán) Timkó János (Fotó: Valló Zoltán)

Tartuffe az álszent, csaló, szerepében Timkó János

Szarvas

OB II-es csapatunknak lezárult a teniszévad

Sport

Újraéled a tradicionális kardvívás Szarvason

Sport

Hirdetés

Archívum

2015. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Friss

Connect