Connect with us

Hírek

Nagy lelkesedéssel harcolnak a pontokért a férfiak

Zsinórban játssza hazai mérkőzéseit a HC Szarvas férfi kézilabdacsapata, amely több-kevesebb sikerrel ugyan, de annál nagyobb lelkesedéssel harcol a pontokért a Békés Megyei Szövetség Megye I. osztályú bajnokságában. A csapatra sajnos jellemző, hogy munkahelyi elfoglaltságok, betegségek és sérülések miatt gyakran még hétvégén is gondot okoz a csapat összeállítása, ezért igen ritka, ha egymás után kétszer ugyanazon összetételben tudnak pályára lépni és bizony ez az eredményességben is meglátszik.

HC Szarvas – Gyulai SE II. 34-34 (18-14)
Vezette: Bódóczy, Molnár
HC Szarvas: Szrnka – Ardai 6, Raffai 5, Erdős 3, Gulyás, Hanzel 6, Zahorecz 6.
Csere: Domján 6, Barczi 2.
Edző: Tusjak János
A Gyula legjobb góllövői: Dudás 12, Mészáros 7, Nemesi 6.

A gyulai csapat ellen vívott mérkőzés az NBII-ben is játszó játékosok miatt nem számít bele a bajnokságba, de legalább nincs pihenős csapat, teljes fordulót lehet lebonyolítani. A mérkőzésen végig magabiztosan vezető hazaiak utolsó percekre fejben és fizikálisan is teljesen elfáradtak, így egy biztos győzelmet engedtek ki a kezükből.

HC Szarvas – Felföldi SE Újkígyós 25-34 (11-14)
Vezette: Héjja, Kovács
HC Szarvas: Szrnka – Ardai 2, Tót 1, Lestyan-Goda 9, Domján, Koncseg 6, Zahorecz 5.
Csere: Erdős 2, Gulyás.
Edző: Tusjak János
Az Újkígyós legjobb góllövői: Sklaliczki 11, Dócs Z. 6, Szabó Zs. 5.

Az indulásnál még bajnoki álmokat szövögető viszont most már csak a bronzéremre hajtó újkígyósi csapat a téli kupán elszenvedett vereség után alaposan rákészült a mérkőzésre és a visszavágásra. Az alig két cserével felálló hazaiak most egy tekintélyes kerettel érkező ellenféllel találták szemben magukat, akik Mohácsi Árpád játékos-edző irányításával magabiztos győzelmet arattak. A szarvasiaknak sajnos nem volt esélyük a pontszerzésre sem.

HC Szarvas – Mezőhegyesi SE 36-29 (22-10)
Vezette: Kocsis-Sajti, Mezei
HC Szarvas: Besenzy – Hanzel 5, Lestyan-Goda 6, Tatai 1, Gulyás 2, Raffai 8, Zahorecz 7.
Csere: Keller 2, Paraszt 5, Bencsik.
Edző: Tusjak János
A Mezőhegyes legjobb góllövői: Magyar 9, Molnár 6, Borok 4.

A kora délelőtti összecsapáson a szarvasiak már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést. A második játékrészre a könnyelművé vált játék hatására ugyan kicsit felzárkózott a vendégcsapat, de a győzelem most nem forgott veszélyben.

A hármas hazai mérkőzés sorozatot így egy ötven százalékos mérleggel zárták a szarvasiak egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség. A folytatásban „Köröstarcsai napok” következnek, hiszen vasárnap a bajnokaspiráns Köröstarcsa I. beton pályás otthonába látogatnak a szarvasiak. Ezt követően pedig csütörtökön a második számú fiatalokból álló tarcsai csapatot fogadják az Alkotmány utcai sportcsarnokban.

A felnőttek mellett az utánpótláskorú sportolók foglalkoztatása is folyamatos, akiknek akár heti négy edzésen is lehetőségük van sportolásra. A következő szezontól a szivacskézilabdától a felnőtt bajnokságig mintegy 6-7 korosztályban indít csapatokat az egyesület, ami egy nagyon jó hír a jövő szempontjából, hiszen ténylegesen megkezdődött egy utánpótlás bázis felépítése a férfiaknál is. Hétről-hétre újabb fiatalok érkeznek az egyesülethez, és továbbra várják a sportolni vágyók jelentkezését.

Kiemelt

Dernovics Tamás ezen helyzetéből nem született gól (Fotó: Babák Zoltán) Dernovics Tamás ezen helyzetéből nem született gól (Fotó: Babák Zoltán)

Nem kezdett jól a Hunyadi

Békésszentandrás

Bogár Gabi és Noé Zsombor (Fotó: kajakkenusport.hu) Bogár Gabi és Noé Zsombor (Fotó: kajakkenusport.hu)

Bogár Gábor, Dombvári Bence, Bodonyi Dóra már a döntőben, Kuli Pisti a középdöntőben

Sport

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Körös-távúszás harmincadszor

Sport

Egygólos vereséggel kezdtük a szezont Gyulán

Sport

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect