Földesi: Embertelen és tarthatatlan a kormány migrációs politikája

Földesi Zoltán

Beindult a politikai ősz – kezdte szeptember 1-jén tartott sajtótájékoztatóját Földesi Zoltán. Az MSZP helyi elnöke ennek szellemében kitért a leginkább napirenden tartott nagypolitikai kérdésekre, a migráció problémájára. Véleménye szerint az EU nem tudja hatékonyan kezelni a helyzetet, a magyar kormány pedig megpróbál belőle hasznot húzni.

– Azt állítom, hogy amit ma az magyar kormány tesz, embertelen, baromság és tarthatatlan – nyilvánította ki kendőzetlenül álláspontját. A háromszoros szögesdrót nevetség tárgyává vált, a hazánkba érkezők átjáróházként kezelik.

Hozzátette, a migránsoknak elsőszámú célpontja nem hazánk, hanem a gazdaságilag fejlett nyugati országok. Alig néhány százalékuk marad hazánkban. Sokan sajnos ellenségképet látnak a szerencsétlen sorsú bevándorlókban, főként saját biztonságukat és egzisztenciájukat félve.

Rámutatott, mindeközben olyan fontos témák merülnek feledésbe, mint a munkahelykérdés, a romokban heverő egészségügy vagy az egyre súlyosbodó kivándorlás. Egy napokban készült felmérés szerint ma már a lakosság kétharmada a „pokolba kívánja” a kormányt, ami tükrözi a lakossági közhangulatot.

Kitért a múlt héten zajlott kormányértékelésre, ami mögött nagy feszültségek állnak. Amint kiszivárgott, a miniszterelnök az államtitkárok és miniszterek jelentős részének a munkájával elégedetlen. Előrevetítette, több fej fog a porba hullani az őszi időszakban.

A földtulajdon rendezését „vérlázítónak” nevezte, ami messze felülmúlja az eddigi mutyikat. Célja, hogy néhány ezer kormányközeli munkatársat kistafírozzanak, ezzel együtt pedig olyan nemzeti értékeket darabolnak fel, mint pl. a Mezőhegyesi Ménesbirtok.

A tanévkezdést illetően emlékeztetett, az önkormányzatok kikerültek a fenntartók közül, csak rezsit fizetnek. Országosan a bizonytalanság uralkodott el, mivel a KLIK pedig több milliárd Ft-os adóságot halmozott fel.

– Nem találja az MSZP az utat – ismerte el a párt ügyeit érintően Földesi. Ennek részben az az oka, hogy a FIDESZ az irányítása alá vont mindent, részben pedig az, hogy a szocialisták nem aktivizálják kellőképp magukat.

A helyzet megváltoztatása érdekében többek között kiállnak a férfiak 40 éves jogviszony utáni nyugdíjazása mellett. A további tervekről Mesterházy Attila volt pártelnök szeptember 18-án, Szarvason egy lakossági találkozó keretében fog beszélni.

A helyi ügyeket érintve beszámolt az legutóbbi testületi ülés döntéseiről, amely már a „szép és méltó” környezetben, a Lengyel-palotában zajlott. Zárt ülésen tárgyaltak több vagyonelem értékesítésével kapcsolatos kérést, ami a mozgástér bővítésében és munkahelyteremtésben jelent előrelépést. Ezzel együtt kifogásolta Gajdos Attila képviselő tartózkodását, amit gyenge nemként értékelt.

Hosszútávon egyértelműen az M44-es megépülése jelenti a megoldást, ami nélkül Békés megye ellehetetlenül.

A helyi oktatásügyről szólva kifejtette, fontos lenne az önkormányzati intézmények pozitív diszkriminációja, de nem látja a fogadókészséget a testület részéről. Üzent a városvezetésnek, mely szerint biztosítson mindenkinek azonos feltételeket, ezzel is kiegyensúlyozva a versenyt.

Örömét fejezte ki a napokban lezárult vízi színházi évaddal kapcsolatban, amelyet mintegy 50 ezren élvezhettek. Ugyancsak méltatta a zenepaviloni estéket. Itt mintegy 60 napon keresztül kínáltak kulturális programokat, amelyeket alkalmanként 50-200 fő látogatott.

Említést tett a tervek között egy zöldséges piac kialakításáról, amelyben ingatlanrész, udvar és felügyelettel ellátott játszótért kap helyet.

Legközelebb Földesi Zoltán az októberi választások után fogalmazza meg a nyilvánosság felé a véleményét, amikor egyben a választások óta eltelt egy évet is értékeli.