Országos karate diákolimpia: 3 arany, 2 ezüst, 2 bronz

20151107-IMG_105

Eddigi legnagyobb összesített sikerüket könyvelhetik el Szarvas és Békésszentandrás ifjú karatésai: hét érmet gyűjtöttek be küzdelem versenyszámban a hétvégén megrendezett diákolimpián, ami egyben válogatott kerettagságot is hozott a legjobbaknak.

Idén huszadik alkalommal került megrendezésre 48 egyesület 508 versenyzőjének részvételével a sportági Diákolimpia, ami a Magyar Bajnokság mellett a legnagyobb hazai megmérettetés. Így van ez már csak azért is, mert az itt megszerzett érmek feltételei a válogatott kerettagságnak, felsőoktatási felvételin 10 többletpontot jelentenek, és nem utolsósorban nem csak a klubnak, de a versenyzőket adó iskoláknak is dicsőséget szereznek, ugyanis a Magyar Diáksportszövetség az oktatási intézmények megjelölésével kéri a nevezések leadását, az elért eredményeket pedig nyilvántartja és rangsorolja.

Karatésaink mindent megtettek, hogy az iskolák méltán büszkék lehessenek növendékeikre. Az egyesület Csányi Balázs, Megyesi Hunor, Nagy Máté, Bagi Dániel, Radics Attila, Frankó Dániel, Sindel Márk, Tálas Bendegúz, Kasuba Kristóf, Litauszki György és Raj  Kitti  személyében tizenegy versenyzőjét nevezte – akik közül heten dobogóra állhattak a népes mezőnyökben. Három korosztályban is a dobog tetejére állhattak sportolóink, és ami tovább emeli városunk sikereinek fényét, hogy kettőben szarvasiak döntőzhettek, amiből az egyik már a világversenyeken is hivatalos korosztálynak számító 14-15 éves kadetek 52 kilós súlycsoportjában történt.

Az eredményekkel fiaink beírták a nevüket a magyar válogatott keretébe is.

Eredményeink kategóriánként:

Kadet – 52kg :
1. Litauszki György (Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, Szarvas)
2. Tálas Bendegúz (Szlovák Általános Iskola, Szarvas )

12-13 + 57kg
3. Frankó Dániel (Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola, Szarvas)

12-13. -50kg
3. Sindel Márk (Szlovák Általános Iskola, Szarvas)

12-13 u+48kg
1. Radics Attila (Hunyadi János Katolikus Általános Iskola, Békésszentandrás)
2. Bagi Dániel (Szlovák Általános Iskola, Szarvas)

10-11 u+35kg
1. Csányi Balázs (Szlovák Általános Iskola, Szarvas)

A sportolókat Lovász György, Lipták Tibor és Ruzsinszki György edzők készítették fel. A Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület vezetői ezúton is köszönik az iskolák igazgatóinak és tanárainak a versenyzők sporttevékenységének támogatását, ami elengedhetetlen a sikeres szerepléshez vezető felkészülés során.