Connect with us

Hírek

Földesi: Érik a forró tavasz

Földesi Zoltán
Földesi Zoltán

A sportszeretőknek jó hírekkel kezdte Földesi Zoltán szokásos, testületi ülések után tartott sajtótájékoztatóját. Foci EB lesz magyar részvétellel, majd jön az olimpia. És szocialista szemszögből nagyjából itt vége is volt a jó híreknek.

– Érdekes alakzat, érdekes tengely alakul itt ki Magyarország és Lengyelország között. Szorosabbra fűzték a gondjaik megoldására a szövetségüket a visegrádi négyek. Azért nem tetszik a Magyar Szocialista Pártnak néhány folyamat ebben az együttműködésben, mert korábban ez ennek a térségnek a fejlesztéséről, a minél jobb Unión belüli erőforrások felhasználásáról szólt. Én úgy látom, hogy ma pedig egy Európai Unió ellenes tengely alakul itt ki, amelyben ez a régió szövetségesévé kezd válni David Cameronnak, Nagy-Britannia miniszterelnökének, aki az elmúlt napokban járt Budapesten, mert lobbizik – mondta Földesi Zoltán, aki szerint az Angliában dolgozó magyarok bőrére is megy a játék, ahol ők is a migránsokkal egyenlő elbánásban fognak részesülni.

– Belpolitikai téren, bár nincs Parlament, de azért zajlik ám az élet. Gőzerővel folyik az újkori földfoglalás az országban és itt Szarvas környékén is. Mennek a földárverések – jelentette ki a szarvasi szocialisták első embere. Körülírta, de nem nevezte meg a szarvasi földvásárlókat.

– Gyűlik az ellenállás meg a népharag nagyon sok tekintetben, mert egyik oldalon ebben az országban számolatlanul mennek és vándorolnak magánkézbe meg össze-vissza mindenfajta célokra meg stadionokra, és magánvagyon építésre a milliárdok, tízmilliárdok, százmilliárdok. Mindeközben pedig nagyon fájós, nagy ágazati problémák vannak – célzott a miskolci tanárok felhívására és az egészségügy helyzetére.

– A nyugdíjasokat is jól átverte ez a kormány. Az a vérforraló dolgon túl, hogy 1,6%-os volt az idei nyugdíjemelés, még azt mondták, hogy ők megvédik a nyugdíjasokat. Én nem tudom, kitől. Az Orbán-kormánytól kellene megvédeni ezt a hatalmas, hárommilliós réteget – mondta, mert a szocialisták szerint cserbenhagyták ezt a réteget. Utoljára a szocialisták kormányzása idején volt nyugdíjkorrekciós állította.

– Rövidesen mozdonyvezetőből is hatalmas hiány lesz. Magyarországon gond lesz a közlekedés ellátásával, mert elmennek a kiképzett, egyébként jó szakemberek külföldre. Ilyen az autóbuszsofőr, ilyen vonatvezető, és egy csomó szakma. Már messze nem csak az orvosokról és az ápolónőkről van szó. Olyan szakmákban keletkezhet Magyarországon hiány, ami a közellátásra és a gazdaság egyéb területeire is rá fogja majd negatív hatását vetíteni.

Szólt a kormány háttérintézményeinek a leépítéséről.

– Egyrészt teljesen egyetértek a kormányzattal, hát van ebben egy csomó olyan levegőlapátoló cég, ami egyébként a Fidesz hozott az elmúlt hat évben létre, amit valóban létre sem lett volna szabad hozni. Ilyen nesze semmi fogd meg jól. A barátunk megbukott a pártjával Romániában, csinálunk neki egy hivatalt. Másfél milliárdért. – Utánanézett, hetvenegynéhány cégről van szó, ahol ötvenezer ember dolgozik, de az apró betűkből kiolvasta, hogy csak kb. nyolcezer embertől válnak meg, a többiek beépülnek a minisztériumokba.

Felháborítja, hogy a újra kell vizsgázni az erőgépek kezelőinek, akár 35 éves gyakorlat után is. Az országban százezer, Szarvason több tucat, de több száz embert is érinthet a dolog. Nem csak az összeg – Szarvason két helyen, 137, ill. 147 ezerért lehet letenni a vizsgát –, hanem maga az eljárás is felháborítja. Ez valakinek biznisz, jelentette ki.

A migránskérdéssel kapcsolatos magyar politikára való nyugati reakcióként a határellenőrzések visszaállítását vizionálta, ami a külföldön munkát vállaló magyarok mozgására is kihatással lesz, és aminek következményeként az autógyárak kitelepülését sem tartja elképzelhetetlennek.

2,1 milliárd a város költségvetése. Arra elég, amink van, mondta, és elfogadta. Szeretné, ha ezt sikerülne felöltöztetni 6-7-8-9 milliárdra, ahogy korábban is.

Hisz Orbán Viktornak az M44-es megvalósításával kapcsolatban, de tart attól, hogy ha elzárják az EU-s pénzcsapot, akkor a napi működés oltárán fel kell áldozni.

Nem tartja helyesnek, hogy helyi szinten országos politikai döntésekről kelljen szavazni. Tette ezt a kijelentést azzal kapcsolatban, hogy Dankó Béla javaslatára a kormány migránspolitikájának támogatásáról szavazott a testület.

Sajtótájékoztatójának zárásaként kérte a lakosokat, hogy csatlakozzanak a bérek emeléséért kezdeményezett aláírásgyűjtő akciójukhoz,

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

4. és 5. szarvasi helyezés a szegedi vébén

Sport

Díjátadással zárult a Vízi Színház kilencedik évada

Szarvas

Bogár Gabi és Noé Zsombor (Fotó: kajakkenusport.hu) Bogár Gabi és Noé Zsombor (Fotó: kajakkenusport.hu)

Bogár Gábor, Dombvári Bence, Bodonyi Dóra már a döntőben, Kuli Pisti a középdöntőben

Sport

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Körös-távúszás harmincadszor

Sport

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect