Traviata fehéren és feketén

20160708-IMG_9229

Az Egri Gárdonyi Géza Színház Tánctagozata a GG Tánc Eger és az Inversedance Fodor Zoltán Társulat közösen mutatta be Verdi Traviata táncátiratát a Vízi Színház színpadán a Magyar Teátrum Nyári Fesztiváljának 6. versenydarabjaként.

Ifj. Alexandre Dumas 1848-ban kiadott A kaméliás hölgy című regénye (La dame aux camélias) Marguérite Gautiert (a könyv főszereplőjét), az 1847-ben elhunyt Marie Duplessis-ről (eredetileg Alphonsine Plessis) mintázta, akivel közel egy évig folytatott viszonyt. A regényből maga az író írt színdarabot, amelynek 1852-es párizsi bemutatóját látta Verdi, akinek nagyon tetszett a történet. Francesco Maria Piave-it kérte meg, hogy készítse el a librettót, mert zenét akar írni hozzá. A Traviata (jelentése: útról letért) opera bemutatója Velencében, 1853. március 6-án azonban megbukott, mert túl szokatlan volt a közönség számára a kortárs környezetbe helyezett cselekmény, és a fáma szerint az énekesek sem voltak a helyzet magaslatán. Egy évvel később szintén Velencében már az 1700-as évekbe helyezték át a cselekményt és Verdi is javított a zenén, és ekkor kezdte meg az opera világsikerét.

A történet a tüdőbeteg Violetta (Tóth Karolina) estélyével kezdődik, ahová Gaston vicomt (Schlégl András) is hivatalos, aki bemutatja a háziasszonynak Alfrédot (Emődi Attila), akivel egymásba szeretnek. Violetta nem remél semmit az élettől, szerelmet végképp, azonban fellobban a láng. A boldog napokat Alfréd apja, Germont (Bodor Péter) látogatása szakítja meg, aki megkéri a lányt hagyja el fiát, amit Violetta meg is tesz, ezért elmegy barátnője, Flóra (Lendvay Zsóka) estélyére Douphol báróval (Kőnig István). A bálon megjelenik Alfréd, aki féltékenységi jelenet rendez, végül megsérti szerelmét, aki elájul. A súlyosan beteg lányt Grenvil doktor (Nagy Csaba) és Annina, a komorna (Kelemen Dorottya) ápolja. Germont látva Violetta becsületességét, Alfréd iránt érzett szerelmét, elárulja fiának, hogy mire kérte a lányt. Felkeresik, de Violetta már haldoklik.

A történet röviden ennyi. Az előadás azonban ennél jóval több volt. A zene Verdi operájának áriái, néha Gergely Attila zenéje, ami nagyon jól illeszkedett a műbe, a fül számára szerzett felemelő érzést. Az első felvonást Topolánszly Tamás, a második felvonást Fodor Zoltán koreografálta, ami eltérő stílust is jelentett, mégis egységes előadást láthattunk. Az első rész fehér, lágyabb, a kezdetet, a boldogságot, míg a második felvonás fekete, sokkal keményebb, karakteresebb, a fájdalmat, a veszekedést, a szomorú véget is érzékeltette.

A díszlet két oldalt néha világító oszlopok, hátul egy mozgatható két részből álló fal és ágy. A tánctér az első felvonásban fehér, a másodikban fekete, ahogy a második rész fekete színű ágytakarója, a fekete bábok, fehér álarccal, amit második felvonás kezdő jelenetében táncosok is viseltek. Tökéletes illúziót keltett Mira János díszlettervező munkája, amit Oláh Sándor és Fodor Zoltán fénytervezők erősítettek. A jelmezeket Papp Janó tervezte, az első rész fő színe a fehér, megtörve Violetta ruhájának lila színével (kaméliájának színe is ez a két szín). A második rész fekete jelmezei, a drámaiságot is kifejezte, ezt törte meg az előadás végén Violetta fehér hosszú, tiszta virággal díszített szoknyájával, közben a magasból hulló fehér kamélia szirmok, amely a lány elfogadását, lelki tisztaságát jelképezte. Az előadás dramaturgiáját Bal József készítette.

Magasra tette a lécet a Topolánszky Tamás, de minden gond nélkül átrepültek táncosai a léc felett. Teljesen újragondolt forma, ami megtartotta az opera és a tánc értékeit. Nagyszerű volt hallgatni a zenét, és közben nézni a légiesen táncoló művészeket a színpadon. A történet is megmaradt, a tiszta szerelem, amely képes az önfeláldozásra. A helyes út keresése, amelyre rálépve, nem biztos, hogy rajta is maradunk, mert minden apróságokon múlik, egy szó, egy mozdulat, hogy a barátok, ismerősök hogyan viszonyulnak, hogy merünk-e elfogadni szeretet, szerelmet és merünk-e adni szeretetet, szerelmet és megfogjuk-e a másik kezét a kellő pillanatban. Az előadás után, de még a hatása alatt talán végiggondoljuk, mai világunkban mit mond a kaméliás hölgy, mit jelent Verdi zenéje és mit mond két nagyszerű koreográfus Fodor Zoltán és Topolánszky Tamás koreográfiája. Hiszem, hogy a színház nem csak a szórakozást szolgálja, hanem bővíti látásmódunkat, gondolkodásra készet. A péntek esti előadás azért volt nagyon jó, mert mindezeket tudta nyújtani. Ezeket a mondatokat nem az elfogultságom íratja, de olyan előadás részesei lehettünk, amiben két koreográfus nem rivalizált, hanem egymást inspirálva hoztak létre egy egészet, aminek a nyertesei egyrészt biztosan Ők maguk is, de legfőképpen az, aki megnézte az előadást.

A nézőtér sajnos nem volt tele, de aki ott volt, az nem csak tapsaival, hanem hangjával is megköszönte az GG Tánc Eger táncosainak a lélekemelő estét.

A fotókat Babák Zoltán készítette.