Nagy Imréné több mint 40 éve nem ismer lehetetlent

Nagy Imréné Magdi

Ha valaki nem emlékszik valamire vagy valamit nem talál, akkor hozzám fordulnak – Nagy Imréné Magdika tréfásan így foglalta össze azt a szerteágazó munkakört, amit hosszú ideje tölt be. Több mint 40 éve, 1974-ben kezdett el dolgozni a Cervinus Teátrum elődjénél, a Vajda Péter Művelődési Központban. S bár az évtizedek során az intézmény, ezzel együtt pedig a betöltött munkakör is számtalan változáson ment keresztül, ő maga biztos bástyaként megmaradt a háttérben. A köszönet hangja nemrégiben egy Nemzetiségi Különdíj formájában érkezett, amit december 17-én adtak át a Békéscsabai Jókai Színházban.

– A Magyar Teátrumi Díjat 2010-ben alapították a színházi háttérszakmák elismerésére. Ön mennyire érezte az idők során, hogy megbecsülik a munkáját? Mit jelent Önnek ez a díj?

– A munkával töltött évek során én mindvégig éreztem, hogy szükség van rám. Újabb és újabb feladatokkal láttak el, amiknek szívesen tettem eleget. Ez a díj szerintem egyfajta lezárása volt annak a 42 évnek, ami mögöttem áll.

– Kollégái szerint Ön az, aki a munkájában nem ismer lehetetlent. Milyen munkamorállal és szemlélettel végzi a mindennapok szakmai feladatait?

– Mindig is hitvallásomnak tekintettem, és a fiatalabb kollégákat is arra tanítottam, hogy mi azért vagyunk, hogy kiszolgáljuk a mellettünk dolgozókat. Felelősek vagyunk többek között azért, hogy időben megkapja a munkabérét, ill. hogy úgy kommunikáljunk a bennünket megkeresőkkel, hogy az méltó legyen egy kulturális területen dolgozóhoz.

– A díj maga csapágygolyókat formál, amelyek közül az egyik aranyozott. Ez is a fogaskerekek szoros összetartozására utal. Szarvason mennyire van jelen ez a csapatmunka?

– Mindig is célunk volt a szoros együttműködés. A főnököm, akinek egyébként köszönettel tartozom az évek során irántam tanúsított bizalmáért, mindig is csapatmunkára biztatott bennünket. Az évek során folyamatosan olyan csoportokat alakított ki, hogy ez megvalósuljon. Én nagyon szerettem ezt a szemléletet, mivel számíthattam azokra az emberekre, akik körülvettek. Egy-egy produkció kapcsán a mi dolgunk volt a pénzügyi háttér előteremtése és az adminisztráció. Voltak pl., akik a színpadot készítették elő, mások a technikáért feleltek. Vagyis ez a fajta csapágygolyó rendszer nálunk mindig jól működött.

– Ritka manapság az olyan életpálya, ami valakit egyetlen intézményhez köt. Ön tervezte ezt a karriert vagy inkább sorsszerűen történtek az események?

– Mondhatom talán azt, hogy szerepelt a terveim között, ugyanis a kultúra már a gimnazista éveim alatt mindent felülírt. Érettségi után a Vajda Péter Művelődési Központba kerültem, ami akkoriban még csak moziként működött. A dolgozói létszám két főből áll: egy igazgatóból és egy művészeti előadóból, Csáki Emília személyében. Vele alig több, mint másfél hónapot dolgoztam, viszont ez alatt az idő alatt hihetetlenül sokat tanultam. Később, ilyen-olyan intézményi átalakítások során mindig a közelben maradtam. Dolgoztam pénzügyi területeken, majd hosszabb ideig a zeneiskolában. Ezt követően visszakerültem a művelődési házba, ahol több szervezeti átalakítás is történt. Most úgy tűnik, hogy itt kezdtem, és itt is fejezem be az aktív éveimet, remélhetőleg jó néhány év múlva.

– Ez egyébként azt jelenti, hogy a területen szerzett rutin mellett mindig meg kellett tudni újulni?

– Én hiszek abban, hogy a jóból és a rosszból egyaránt lehet tanulni. Nekem szerencsém volt, mert rendkívül jó kollégák vettek és vesznek körül. Örülök annak is, hogy a nyugdíjazásomat követően sikerült olyan szakembert találni, aki méltó utódommá vált.

– Ezek szerint már előre is tekint?

– Igen, bár továbbra is dolgozom a Cervinus Teátrumban, év végén mindig eszembe jut, hogy egy év múlva leteszem a lantot. Vannak céljaim. Nyugdíjazásomkor megfogadtam, hogy utazni fogok, és minden évben elmegyek valahova. Ezt idáig sikerült is teljesítenem. Vannak unokáim, és remélhetőleg lesznek is, ami azt hiszem, nemes cél ahhoz, hogy új elfoglaltságot találjak, bár nagyon jól esik, hogy az intézmény továbbra is így ragaszkodik hozzám.