Connect with us

Hírek

Frizurákról felsőfokon

A szarvasi GySzC Székely Mihály Szakképző Iskolában a szépészet ágazatban tanuló diákok ismét úgy erősíthették a tudásukat, hogy kiléphettek a tanórai keretek közül. Alig két hete az Alapítványi bálon mutatták be a fodrász gyakorlati ismereteiket, most pedig interaktív szakmai bemutató részesei lehettek.

A szépészetben folyamatosan megújulnak a szakmai módszerek, technológiák. Az iskola fontosnak tartja, hogy a szakmai alapok elsajátítása mellett a tanulók kövessék a legfrissebb frizurakészítés eljárásait is. Ezért került megrendezésre a III. Fodrász szakmai bemutató, amelyen a nemzetközileg elismert milánói Lisap professzionális termékkel készített frizurák kerültek előtérbe.

A szakmai bemutató programját az iskola szolgáltató partnere, a   gyulai Új Szépségforrás ajánlotta. Az öt órás rendezvényen négy oktató- és bemutató fodrász párhuzamosan több frizurakészítési művelettel ismertette meg a tanulókat és a meghívott vendégeket. Munkájukat több asszisztens, modell segítette, amibe tanulóinkat is bevonták. Ezáltal a bemutató mind amellett, hogy sok szakmai ismeretet nyújtott, rendkívül dinamikus, látványos lett.

A program a következő frizurakészítéssel kapcsolatos feladatokat járta körül: Lisap Ultimate tartós hajkiegyenesítés, Escalation NowColor, Lisaplex Pastel Color bemutatása, új melírtechnikák és ammóniamentes technológiák alkalmazása, Lisap aktuális divatvágás trendjének bemutatása, variálható alap konty- és fonás trendek készítése. A rendezvény a modellek felvonulásával, a kész frizurák bemutatásával ért végett.

A Lisap mottója a „Hagyomány, Stílus, Innováció”. Ennek jegyében divatos, természetes hatású, egészséges hajállagot támogató, variálható trendfrizurák készítésének minden mozzanatát megfigyelhették a diákok.

A szépészetes tanulók nagy érdeklődéssel fogadták a szakmai bemutatót, élvezetes előadással prezentált frizurakészítés valamennyi formája számos gyakorlati és elméleti ismeretet nyújtott számukra.

Bakulya Anna mk. vezető

Kiemelt

Egygólos vereséggel kezdtük a szezont Gyulán

Sport

Kenyéráldás, városi kitüntetések és tűzijáték államalapításunk ünnepén

Szarvas

Dombvári Bence (Fotó: kajakkenusport.hu) Dombvári Bence (Fotó: kajakkenusport.hu)

Kiváló szarvasi kezdés a szegedi vébén: Dombvári úton a döntőbe, Kós már bent

Sport

Együtt többet lehet tenni, mint egyenként

Szarvas

Hirdetés

Archívum

2017. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kategóriák

Friss

Connect