in , ,

Kisebb létszámban, változatlan programelemekkel folytatódik a közfoglalkoztatás Csabacsűdön

Noha a kormányzati szándékot leképezve kisebb létszámban, de a korábbi programelemekkel folytatódott Csabacsűdön a közfoglalkoztatás. Március 1-jétől az előző évhez képest 7 fővel kevesebben, 18-an kapcsolódhattak be a programba, akik mezőgazdasági tevékenységben, helyi sajátosságokra épülő munkafolyamatokban és a belterületi útkarbantartásában vesznek részt.

A mezőgazdasági programelem keretében – 7 fő – sertéstartás, ill. zöldség- és szántóföldi növénytermesztés történik, amelyek a közétkeztetésben hasznosulnak. Mindemellett lehetőség nyílik új eszközök beszerzésére is, mintegy 1,5 millió Ft értékben. Az önkormányzat egy vontatott tárcsa, egy műtrágyaszóró és önjáró fűnyírótraktor megvásárlását tervezi.

A belterületi utak karbantartását 6 fő végzi. Ennek részként 400 négyzetméteren járdaépítés valósul meg, mozgáskorlátozott parkoló létesül az orvosi rendelő és az egészségház közötti területen, valamint a Szabadság utcai idősek klubjához vezetően útépítés is történik, kb. 60 m-es szakaszon. Ez utóbbi egyébként a tervek szerint a leendő piactér kialakításában is fontos szerepet játszik, melyet a TOP-on (Terület-és Településfejlesztési Operatív Program) keresztül szeretne az önkormányzat megvalósítani.

A helyi sajátosságokra épülő programelem az asztalosipari hagyományokra épül. Az előző években főként közterületi bútorokat, buszmegállókat, hirdetőfelületeket, padokat alakítottak ki, a folytatásban pedig az önkormányzati hivatal és a napközis konyha ablakcseréjét helyezik kilátásba. Emellett a szolgáltatóházba egy kerékpártároló készül, valamint a községháza kazánházának a teteje is javításra kerül.

A mezőgazdasági programelem megközelítőleg 12,6 millió Ft-ot, az útprogram 8 millió Ft-ot, a helyi sajátosságokra épülő pedig 9 millió Ft-ot tesz ki, ami tartalmazza a bért, járulékokat és a dologi kiadásokat is.

– A közfoglalkoztatást mindenképp átmeneti megoldásnak kell tekinteni – szögezi le Molnár József polgármester. – Szeretném eloszlatni azt a tévhitet, hogy ez egy végleges, bebetonozott foglalkoztatási forma. Különösen, mert a kormányzati törekvések is azt célozzák meg, hogy minél többen kerüljenek át a vállalkozói szférába. A közfoglalkoztatás azt teszi lehetővé, hogy a munkakeresők ez idő alatt viszonylagos financiális biztonságban érezzék magukat.

Mindazonáltal azt is elismerni, hogy a közfoglalkoztatás látványosan hozzájárult a település arculatához, és több kisebb fejlesztés is megvalósult. A fő cél azonban továbbra is az, hogy minél többen visszakerüljenek az elsődleges munkaerőpiacra, ami sajnos az utóbbi évek tendenciáit tekintve csak minimális mértékben valósult meg. Ennek ellenére a település vezetője bízik benne, a járási székhely közelsége miatt ezek az arányok fokozatosan javulni fognak.

– Kisebb felújításokat, padokat, bútorokat készítünk folyamatosan. Sok minden elkészült, ami egyébként nem valósult volna meg – mondja Körtélyes István, aki négy év került be a közfoglalkoztatási programba. Megmondom őszintén, próbáltam más munkát is találni, de asztalosként a környéken nem könnyű elhelyezkedni. Éppen ezért ennek is örülök, a kicsit is meg kell becsülni.

A közfoglalkoztatás jelenleg számukra további egy évre biztosított, a program 2018. február 28-án zárul le.

Klimaj Zoltán és Kovács Lacus

Új módszerrel készülnek a szarvasi labdarúgók a tavaszi szezonra

Frizurákról felsőfokon