Connect with us

Hírek

A Terhes család mutatkozott be másodikként a járási hivatal minigalériájában

A tavalyi év végén azzal a céllal nyílt a Szarvasi Járási Hivatal földszintjén található minigaléria, hogy fiatalok is be tudjanak mutatkozni alkotásaikkal. Akkor Gaál Roland hivatalvezető, mintegy inspirációként egykori tanárát, az örökfiatal Rómer Ilonát kérte fel első kiállítónak. Most a második tárlat is megnyílt, amin a Terhes család, Terhesné Szekera Ilona festményei, valamint két fia, Terhes Attila és Terhes Árpád fotói kerültek a paravánokra. Anyának és fiainak nem ez az első közös tárlatuk, tavaly a Szeparéban voltak megtekinthetők alkotásaik.

Most is így, hármasban válogatták a képeket, de most a Séta a Körös-parton tematikája, a víz, a Körös köré szervezve tették. Ebből merített ötletet Gaál Roland hivatalvezető, hogy a megnyitó legyen a víz világnapján, amire felkérte Tirják Lászlót, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatóját.

– Szarvas a vizek városa, rengeteg vizünk van, föld felett, föld alatt, és erre vigyáznunk kell – mondta Gaál Roland köszöntőjében, majd hozzátette, hogy a figyelem erre történő irányításának egy eszköze lehet, hogy ezen a napon mutatják be az ezzel kapcsolatos minikiállításukat.

Az előző tárlat egy hónapig volt látható. Ezalatt az ügyfélforgalom mintegy hatezer fő volt, adott részletekbe menő statisztikai adatokat a hivatalvezető. A kiállítást egyharmaduk látta, de voltak olyanok is, akik a kifejezetten a festmények kedvéért mentek be. Ez számára igazolta annak a gondolatát, hogy egy ilyen hivatalnak is van létjogosultsága egy kiállítóhelyet üzemeltetni.

– Bárki, aki a természethez kapcsolódóan alkot, az véleményem szerint olyan közkincset alkot, ami a jövőnket szolgálja. – Ezt már Tirják László jelentette ki, majd hozzátette – Ha ilyen alkotások születnek, hozzásegítik ahhoz a várost, Szarvast, az itteni közösséget, hogy az ország minden pontjára eljusson az az üzenet, az a szépség, amiben itt valamennyiünknek része lehet. Aki egyszer megfordul Szarvason, azt biztos, hogy visszahívja a víz, mert mély nyomot hagy benne.

Kósa Judit és Kovács Bence, a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola két hallgatója zongorajátékával, illetve versével járult hozzá a megnyitó ünnepélyességének emeléséhez.

Áprilisban “Új, fiatal és tehetséges” mottóval új tárlat nyílik majd, ami a “Minden ami Szarvas” által felfedezett tehetségekről fog szólni.

Kiemelt

Nyári Krisztina és Blastyákné Fekécs Szilvia Nyári Krisztina és Blastyákné Fekécs Szilvia

Alföldi lányok is elbírnak a hegyekkel

Sport

Jóembert keres(t)ünk, jóembereket találtunk…

Oktatás

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

A hétvégén zajlott a Fakupa második fordulója

Sport

Molnár János (gitár) és Nánási Attila (ének, gitár), Czibulya Zsuzsanna (hegedű) Molnár János (gitár) és Nánási Attila (ének, gitár), Czibulya Zsuzsanna (hegedű)

Saját dalokkal lepi meg a közönséget az ART zenekar

Beharangozó

Hirdetés

Archívum

2017. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kategóriák

Friss

Connect