Háromszor vágtak nemzeti színű szalagot a legutóbbi bejáráson

20180920-HE_00425

Alig egy óra leforgása alatt öt helyszínt érintett Szarvas város képviselő-testülete szokásos bejárásán. Szeptember 20-án a találkozópont a Kossuth utca óvoda volt, ahol a közelmúltban három fejlesztés is történt. Tóth Tímea intézményvezető elmondta, a napelemek felszerelése és az árnyékolók kihelyezése pályázati forrásból valósult meg, egy nagyméretű kültéri játszóelem beszerzését pedig önkormányzati támogatás tette lehetővé.

A gyerekek műsorát követően az óvodások rögtön letesztelték az eszköz teherbíró képességét, az árnyékolók jótékony hatását pedig egy nappal később, az Európai Mobilitási Hét keretében rendezett KRESZ vetélkedőn élvezhették.

A második állomást a Vasút utca jelentette. A fürdővel szemben területen átadtak egy összesen 197 m hosszúságú járdaszakaszt, amelynek az első része – 55 m hosszan – még 2016-ban készült el. A további megvalósítás csak a Vasút utca 49. sz. ingatlan lebontása után vált lehetségessé.

Babák Mihály polgármestere hangsúlyozta, a 2 m széles, szürke térkő burkolatú járdaszakasz folytatatása megkönnyíti a Kossuth-Vasút utca közötti gyalogos forgalmat, és lehetővé teszi új belvárosi zöldterület, pihenőpark kialakítását is. A kivitelezést a KOMÉP Városgazdálkodási Nonprofit Kft. végezte, bruttó 2 millió 832 ezer Ft értékben. A szükséges forrást az önkormányzat biztosította.

Hozzátette, erre a területre az önkormányzatnak több fejlesztési elképzelése is van, amit a lakosság igényei, valamint a rendelkezésre álló források, pályázati lehetőségek alapján mérlegelnek.

A következő találkozási pontot a Vajda Péter utca jelentette. Itt két járdaszakasz újulhatott meg. A Somogyi Béla utca és a Benka Gyula utca közötti rész 1100 m hosszúságú, átlagosan 1,65 m szélességű, megközelítőleg 1850 négyzetméter felületű. Bruttó költsége 19 millió 994 ezer Ft. A fennmaradó 100 m-es szakasz a Tessedik tanyáig tart, mintegy 165 négyzetméter felületű, és 2 millió 272 ezer Ft önkormányzati forrásból valósult meg. A kivitelező ez esetben is a KOMÉP Városgazdálkodási Nonprofit Kft. volt.

A képviselők ezt kövezően a Tessedik Sámuel Múzeumhoz siettek, ahol Hodálik Pál alpolgármester gyors helyzetjelentést adott a település jelenleg futó legjelentősebb TOP-os projektjéről. Mint elhangzott, a fejlesztés két részre bontató. Az egyiket az építési munkálatok teszik ki, a másikat pedig az eszközbeszerzés és a belső tartalom fejlesztése. Az előzőnek a legfontosabb elemei közé tartozik a fűtés-hűtés kialakítása és az elektromos hálózat átépítése. Emellett a szükséges burkolási munkák is megtörténtek, illetve a liftakna kialakítása is előrehaladott stádiumban van. Ezt követi a glettelés és a festés, ami azt jelenti, hogy előreláthatólag a tervezett határidővel, november 30-val a kivitelező Integrál Építő Zrt. készre tudja jelenteni az épületet.

Zárásként az épülő háziorvosi rendelőt vették górcső alá. Megállapították, itt is jó ütemben haladnak a munkálatok, s minden bizonnyal tartható az október 15-i határidő. Az önkormányzat tervei között szerepel a kerítés, a zöld felület, a járda és a szomszédos ingatlan rendezése, ill. egy közelben vásárolt épület helyén parkolókat szeretnének létesíteni.


Comments are closed.