Fenntarthatóságra nevelés gyakorlós módra

dav

A 2016-os tanév egyik jelentős környezetpedagógiai innovációja volt a Gyakorló Általános Iskolában, hogy felélesztettünk egy korábban jól működő iskolai hagyományt: ettől a tanévtől az óvodások mellett az alsó tagozatosok is részt vesznek az egy hetes őszi és tavaszi erdei táborban. Az első évben csupán az akkori elsősök táboroztak, idén már négy osztálynak volt lehetősége a természet közelségében tölteni egy hetet.

Sok szempontból egyedülálló és rendkívül innovatív ez a program. Egyrészt a kicsik számára megkönnyíti az iskolai életbe való beilleszkedést. Másrészt koncentrált formában nyílik lehetőség a manapság oly sokra értékelt tapogatózva, kísérletezve, felfedezve tanulásra, nem utolsó sorban pedig erősíthetjük a gyermekek természethez, közvetlen környezetükhöz való kötődését, tiszteletét.

Az erdei iskolai program tematikusan felépített, szorosan kapcsolódik a tananyaghoz, de rengeteg, a mindennapi életben is hasznos ismerethez juttat. A tevékenységek és ismeretek koncentrikusan egymásra épülnek. A legkisebbek a tábor területén és annak közvetlen végzik felfedező munkájukat, majd egyre tágítjuk a teret, amit bejárunk, tanulmányozunk, megismerünk.

Így a kisebbek az idén is a táborhely újrafelfedezésével, bejárásával, belakásával kezdték a hetet. Közösen megfogalmazták az erdei etikai kódexüket, a természetjárás szabályait, melyet remélhetőleg nem csak ezen a héten tartottak be. A tágas természeti környezet remek lehetőséget biztosított mozgásos játékokra, versengésekre, sportolásra. A folyamatosan gyűjtött erdei kincsek változatos módon lettek felhasználva: bunkerépítés, bioképek készítése, kavicsfestés, de a matematikai, irodalmi és zenei tevékenységekben is előkerültek. Kissé eltávolodva a tábortól hajókiránduláson fedezhették fel a Körös-holtág élővilágát, a Mini Magyarország makettparkban pedig hazánk épített örökségével ismerkedhettek.

A nagyobbak biztonságos kerékpáros tudásuk és közlekedési ismereteik birtokában már tágabb környezetük bejárását is megtehették. Hosszabb rövidebb kerékpártúrák keretében látogatást tettek a békésszentandrási tájházban, bepillanthattak a duzzasztó működésébe, tanulmányozhatták az ártéri erdők élővilágát, illetve üzemlátogatáson is részt vehettek az Oryza-Karex kft telephelyén, ahol a rizsfeldolgozás és csomagolás folyamatát figyelhették meg. Pénteken vonatra ültünk, ami már önmagában is élmény volt sok gyerek számára, és Mezőtúron az egyedülálló túri fazekassággal ismerkedhettünk az alkotások megcsodálása és a korongozás, agyagozás kipróbálás révén.

A szervezett programok mellett maradt idő az önfeledt játékra, sok-sok mozgásra, bogarászásra, nagyítóval kutakodásra, vizsgálódásra, gyűjtögetésre, vidám beszélgetésekre, botcsatákra, bújócskázásra, biciklizésre, felhők bámulására, gyíkvadászatra… Ez is egy iskolai hét volt. Tanultunk és tanítottunk, sokat, csak szabadabban, kreatívabban, élet közelibben, gyakorlatiasabban, szóval kicsit másképpen és lehet egy cseppet élményszerűbben is.

Roszik Melinda szakvezető tanító, programgazda

A GFF Szarvasi Gyakorlóintézmény vezetése köszönetet mond a program önzetlen támogatásáért a Lauder Nemzetközi Zsidó Ifjúsági Tábornak, fenntartójának és Lipták Mihály Úrnak.


Comments are closed.