Félszáz önálló kiállításon túl dr. Tóth Csaba

Dr. Tóth Csaba

Mesterségének címere orvos. A Szegedi Orvostudományi Kar általános orvos szakán végzett, ezt követően sebészetből és urológiából szakvizsgázott. 1980-ban Szentesen megalapította az Urológiai Osztályt, később Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Kórház Urológiai Osztályának vezetője. 1995-től a Debreceni Egyetem Urológiai Klinikájának Igazgatója és egyetemi tanár. Ma már a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjének (polgári tagozat) kitüntetettje, nyolc éve Professor Emeritus. S ha mindez még mindig kevésnek bizonyulna, szabadidejében a fotózás szerelmese. Munkáival az évek során több díjat is elnyert. Ezekből egy szeletkét október 29-én a békésszentandrási Körös Művelődési Ház közönségének is elhozott.

– Eddig öt szakmai könyvem jelent meg, ebből kettőt úgy írtam és fényképeztem, hogy az orvostanhallgatóknak megkönnyítsem a dolgát. Ez sikerült is többé-kevésbé. Akkoriban még nem Emeritus voltam, hanem igazgató. Emellett ötödik könyvem van a nyomdában, ami természetfotókat, állatokról készült pillanatképeket és sok minden mást is tartalmaz – villantja meg amatőr fotósként elért eredményeit a köztiszteletben álló szaktekintély.

A megnyitó is több tekintetben rendhagyó volt. A széksorok között nem elhanyagolható létszámban egykori páciensei foglaltak helyet, akik hálás szívvel gondoltak megmentőjükre. A másik érdekességet az jelentette, hogy több megszólaló mellett maga prof. dr. Tóth Csaba is bemutatta munkásságát, mégpedig egy meglehetősen sajátos szemszögből. Felvételeiből egy zenés összeállítást hozott erre az alkalomra, amelyen a vetített képkockák szorosan kapcsolódtak a mellettük feltüntetett életbölcsességhez.

A megnyitót Szabó Kornél klarinétjátékával színesítette, a megjelenteket pedig Benedek Erika intézményvezető köszöntötte. Nem volt könnyű dolga, hiszen rövid áttekintést adott az alkotó sok szálon futó, komoly szakmai eredményeket is magában foglaló életútjáról. Zárszóként az amatőr természetfotós hitvallását olvasta fel, mely tartalmazza a szokatlan momentumok észrevételét, a megismételhetetlen megörökítését és a rend őrzését is.

Dr. Deák Sándor köszöntőjében arról beszélt, hogy kollégája mindig, minden körülmények között ember tudott maradni, ami különösen szeretetreméltóvá teszi. Fotóival ugyanezt az emberközelséget képes elhozni a szemlélődőnek. Véleménye szerint ezt a legnehezebb elérni, akár a művészeti életben akár a mai rohanó hétköznapokban.

A kiállításon prof. dr. Tóth Csaba több mint ezer felvételéből néhány tucat látható, köztük a 2011-ben  év fotójának választott „Biztonságkeresés”, a 2013-ban egy országos fotópályázaton második helyet elért „Pásztorportré”, és az egy évvel későbbi versenyen harmadik helyezett „Tarka” című alkotások is. A fotós 51. önálló tárlata november 23-ig várja a látogatókat a Körös Művelődési Házban.


Comments are closed.