Connect with us

Hírek

Évbúcsúztató koncert – meglepetésekkel

Fotó: Babák Bence
Fotó: Babák Bence

December 29-én, immár 19. alkalommal a Kozák Lajos Fúvószenekari Alapítvány hívta Vidám évbúcsúztató koncertre a közönséget, akik ezúttal is zsúfolásig megtöltötték a Cervinus Teátrum nézőterét. A koncert mottójához nem kell magyarázat:

Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt,
Úgy tetszik, hogy máskor is voltunk itt.”

A nyitány Strauss Kék Duna keringője kellően felpezsdítette a közönséget. A koncert műsorvezetője ezúttal Vári Ferenc, az alapítvány elnöke, aki nem mellesleg tubán is közreműködött az este folyamán.

Az első blokkban a Szarvasi Fúvószenekart Szabados-Tóth Gábor vezényelte. Pazeller Jakab Herkules induló és a Herkulesfürdői emlék keringője hangzott fel. Majd Brahms 5. és 6. Magyar tánca után játék következett egy üveg pezsgőért. A kérdés „Tudja-e valaki, hogy miért ezt a mottót választottuk ma estére, s miért pont most teszem fel kérdést?” A jó válaszért járt a pezsgő! A válasz első fele a felkonferálásban elhangzott, (hogy jó helyen van a Cervinusban a hangverseny, hiszen az elmúlt 18 évben is itt voltak és mindig teltházzal), a második fele Brahms 5. Magyar táncok című művében rejlett.

A következő blokkban a Szabados-Tóth klarinét – kvartett játékát hallhattuk, akik játékukkal már többször bizonyították a klarinét csodálatos hangszer, és ha azt magas szinten művelik, akkor kisebb csoda részese lehet a közönség. Szabados-Tóth Gábor és fiai, ifjabb Gábor és Bálint, valamint Gábor öccse László a családi kvartett tagjai ezúttal Johann Schrammel indulójával, Jozef és Johann Strauss polkáival és tradicionális zenével kápráztatták el a közönséget.

A harmadik blokk ismét meglepetés volt, mert Köröstárkány, ahol Bartók Béla is gyűjtött, és jegyzett népdalkincset, amely a mai tárkányi népi tánc alapját jelenti, egy közös kapcsolat eredményeként Szarvasra érkeztek az alapítvány meghívására, hogy megmutathassák a tárkányi néptáncot. Lelket melegítő táncot láttunk a fiataloktól. Ez fokozódott, amikor Meleg Vilmos színművész, aki jelenleg a Nagyváradi Állami Filharmónia igazgatója lépett a mikrofon mögé és Szilágyi Domokos és mások verseiből „Verscsokrot” nyújtott át a nézőknek, amelyek a magyarságról szóltak. Megindító előadásmód, szívhez szóló előadás, néma csend a nézőtéren. A színművész, hogy oldja a kialakult csendet, Csokonai Vitéz Mihály vidám írásaival fejezte be és örvendeztette meg a közönséget.

A negyedik blokkban a Szarvasi Rezesbanda következett Laurik László művészeti vezető irányításával. Első számuk Szarvas Város indulója volt, amelynek zeneszerzője Kozák Lajos, és 1966-ban Szarvas harmadszori várossá válása alkalmára született. Majd az Évforduló keringő, egy orosz induló és egy amerikai dixi is műsorra került értő tolmácsolásukban.

A befejező ötödik blokkban négy orosz és négy amerikai művet hallhatott a közönség a Szarvasi Fúvószenekartól, Szabados-Tóth Gábor vezényletével.

A záró szám előtt Vári Ferenc színpadra hívta Földesi Zoltán tanácsnok urat, dr. Melis János címzetes főjegyző urat, dr. Boros Istvánt az este egyik támogatóját és Csasztvan Andrást a Cervinus Teátrum igazgatóját.

Szabados-Tóth Gábor köszönetet mondott a zenekarnak, akik közül többen vidékről jönnek haza próbálni. Megköszönte a felkészítő tanároknak a felkészítést, valamint Vári Ferencnek, Laurik Lászlónak közreműködésüket. A támogatóknak, dr. Boros Istvánnak, aki kezdetektől támogatja a hangversenyt, Bagi Lászlónak akinek felvételei lehetővé teszik, hogy visszanézhessék, kielemezhessék az előadást. Szarvas Város Önkormányzatának, akik anyagi támogatást nyújtanak a zenekarnak, a Cervinus Teátrumnak és Csasztvan Andrásnak, aki helyet biztosít a hangversenynek. Végül, de nem utolsó sorban az Adózóknak, akik az SZJA 1%-át adják az alapítványnak, amelyből kottákat vesznek, karbantartják a hangszereket.

Földesi Zoltán tanácsnok úr megköszönte az estét, és örömét fejezte ki, hogy a Cervinus Teátrum a kultúra fellegvára lett Szarvason. Köszönetet mondott a határon túli magyaroknak, akik felléptek az este folyamán. Csasztvan András elmondta, hogy Szarvas Város Önkormányzata a Cervinus Teátrumon keresztül támogatja a Kozák Lajos Fúvószenekari Alapítványt és ennek a Teátrum örömmel tesz eleget. Bár dr. Boros István nem akart megszólalni, az este látott határon túli néptáncegyüttes annyira megindította, hogy anyagilag szeretné támogatni az együttest azzal, hogy őrizzék, vigyék a magyar hagyományokat. Minden felszólaló boldog új évet kívánt a közönségnek.

A ráadással, a Radeczky indulóval ért véget a kétórás, szünet nélküli 19. Vidám évbúcsúztató eseménydús koncertje.

Galambos Edit

A fotókat Babák Bence készítette.

Kiemelt

30 éve együtt: Szarvas-Vajda – Wittlich-Cusanus

Oktatás

Majoros Flóra küzd a védelemmel (Fotó: Babák Zoltán) Majoros Flóra küzd a védelemmel (Fotó: Babák Zoltán)

Harcos győzelemmel kezdtek női kézilabdázóink

Sport

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Ezerháromszázan vágtak neki az M44-esnek szombaton

Csabacsűd

Bardon Ivett és Maróti Attila (Fotó: Valló Zoltán) Bardon Ivett és Maróti Attila (Fotó: Valló Zoltán)

A szókimondó, cserfes Dorine – Bardon Ivett

Szarvas

Hirdetés

Archívum

2019. január
h k s c p s v
« dec   feb »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Kategóriák

Friss

Connect