Connect with us

Hírek

A jégkorongbajnokság makói fordulóján jártak U12-eseink

A Szarvasi Jégkorong SE U12 3×3-as korosztályának második bajnoki tornája Makón volt a hétvégén, a Marosi Pengék jégpályáján.

A tornákra szokásosan négy csapatot oszt be a Jégkorong Szövetség, ezen a hétvégén a rendező Marosi Pengék mellé még a Kazincbarcikai Ördögöket, Kiskőröst és a Szarvast jelölte ki. A mérkőzések játék ideje 2×18 perc ilyenkor, hivatalos bíró vezetésével, egy percenként sorcserével. Eredményt nem hirdetnek, a versenyhelyzet megszokása és a játék megszerettetése a cél még ebben a korosztályban.

A szarvasiak első mérkőzése a Kazincbarcikai Ördögök ellen volt, akikkel még eddig nem találkoztunk, annyit lehetett róluk tudni, hogy a DVTK fiók csapata. Csapatunk a szokásos nagy lendülettel vetette bele magát a küzdelembe, látszott, hogy ki voltunk ,,éhezve” már a tornára a legutóbbi decemberei játéknapunk után. A nagy lendületnek meg is lett az eredménye időnként látványos játék mellett több gólt is szereztünk és megszereztük első győzelmünket ebben a szezonban.

Második mérkőzésünket a makóiak ellen játszottuk, akik hasonló erőt képviselnek a mieinkkel. A hazaipálya az új edző vagy a szurkolók biztatása miatt borzasztóan durván játszottak, a játékvezető büntetővel is sújtotta őket, amit ebben a korosztályba még nem láttunk egyetlen tornán sem. Ez a játék stílus megzavarta a mieinket és minimálisan is, de vereséget szenvedtünk.

Harmadik egyben az utolsó mérkőzésünk a Kiskőrös ellen zajlott, akik a bajnokság egyik legerősebb csapata, akiket egy amerikai és egy Svédországban négy évig légióskodó edző kisért el. Sajnos hiába volt a nagy akarat a nagyobb tudású kiskőrösiek olyan iramot diktáltak, amit mi csak néha tudtunk átvenni. A kapusunk hiába védett nagyon jól ez is kevésnek bizonyult mivel, elöl csak gólhelyzetekig jutottunk.

Gratulálunk és sok sikert a szarvasi csapatnak a bajnoki szerepléshez.

A Szarvasi Jégkorong SE tagjai:

Kapus: Petrovics Soma

1. sor: Kepenyes-Darida Zoé; Kohut Villő; Opavszi Lara;

2. sor: Csengődi Péter Keve; Cziglédszky Barnabás; Patay Panna

3. sor: Csícsely Sára; Patay Sára; Petrovics Kató;

Kohut Pál edző

Kiemelt

Koltai Róbert lovagias ügye

Szarvas

Babák Mihály, Tóth Béláné és Dobruczky Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva) Babák Mihály, Tóth Béláné és Dobruczky Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva)

Aszfalt helyett térkőburkolat lakossági hozzájárulásból

Szarvas

Oscar sikere Szarvason

Szarvas

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. központi épülete (Fotó: Babák Zoltán) A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. központi épülete (Fotó: Babák Zoltán)

Belátható időn belül hozzájuthatnak a volt vasiparis dolgozók a bérköveteléseikhez

Gazdaság

Hirdetés

Archívum

2019. február
h k s c p s v
« jan   Már »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728  

Kategóriák

Friss

Connect