in , ,

Visszavágott a Körösladány

A felsőházi rájátszás első fordulójával folytatódott a megyei első osztály pontvadászata, amelyben Körösladányban próbáltuk meg pontjaink számát szaporítani. Legutóbb két hete találkoztunk velük, amikor is nagy küzdelemben szereztük meg a győzelmet.

Most egy kicsit komótosabb iramban kezdődött a meccs, talán tartottak is egymástól a csapatok, a félidő közepéig csak egy sajnálatos sérülés miatti csere érdemel említést, a 21. percben Kriskának kellett idő előtt elhagynia a pályát mivel egy ütközést követően eltört a keze.

A 25. percben előnybe került a hazai csapat, ekkor Papp játszott Knyihárhoz, akinek nem okozott gondot 12 méterről kilőni a bal alsó sarkot. 1-0.

A 30. percben Zima átadásával Sztojka tört be a tizenhatos területére, majd egy csel után Bagyinszki buktatta, egyértelmű tizenegyes. A büntetőt a sértett végezte el, és higgadtan a kapu közepébe lőtt. 1-1.

A 39. percben Prasler készítette le a labdát Bagyinszkinak, aki nagy helyzetben keresztül vezette a kapu előtt a labdát, majd kisodródott, így nem lett rossz vége részünkről az akciónak.

A 41. percben újból megszerezte a vezetést a hazai csapat, ekkor Papp küzdötte keresztül magát több védőnkön, majd Buraihoz passzolt, aki egy pár lépés után kilenc méterről, Lévai alatt gurított a hálóba. 2-1.

A 45. percben Sztojka ugratta ki Zimát a hazaiak tizenhatos vonalánál, de Dani hosszan vette át a labdát, így Nagy felszedte előle.

A második felvonás ladányi helyzettel indult, amikor Papp a tizenhatos vonaláról nyeste kapura a labdát, de az a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. Az 55. percben Zima csúsztatta meg fejjel a Sztojka által belőtt labdát, ami egy védőről pattant szögletre. Három perc múlva Szabó fejelt mellé egy sarokrúgást követően. A 64. percben Magyar, egy szóló után lőtt talán kissé elhamarkodottan 17 méterről a jobb alsó sarok mellé.

A 65. percben növelte előnyét a hazai csapat Papp révén, aki Burai beadását lőtte közelről a hálónkba. 3-1.

Két gólos hátrány egy jó csapat ellen nem sok biztatót ígért a végjátékra, ehhez képest két perc múlva faraghattunk volna belőle, de a Klimaj által kiharcolt tizenegyest Sztojka nem tudta gólra váltani, mert Nagy védte az újabb kísérletét.

A 74. percben Bakró szélről belőtt labdáját Klimaj lőtte rá középen fordulásból, de a védők blokkoltak. A végéhez közeledve mindent megpróbáltunk, de a hazai védelem már nem tette meg azt a szívességet, hogy hibázik, így vereséget szenvedtünk ezen a találkozón.

A látottak alapján egy küzdelmes, jó iramú találkozót játszottunk a bajnoki cím várományosával, sajnos a meccs fordulópontjaiból, gondolok itt az első félidő végén kapott gólra, illetve a második félidei kihagyott tizenegyesünkre, rosszul jöttünk ki, így nem kerülhettük el a vereséget. A ladány ezen a szintenkiemelkedő tudású csapat, így nincs okunk szégyenkezni, jövő héten a KOTE ellen hazai környezetben javíthatunk.
Jók: Medvegy, Bakró, Polonszki.

Körösladányi MSK – Szarvasi FC ‘1905’ 3-1 (2-1)
Körösladány – 350 néző. Játékvezető: Romániából

Körösladány: Nagy B. – Ruzsa Z., Burai I. D., Szántó M. (Zsíros P.), Knyihár D. (Fülöp T.), Bagyinszki A., Papp Zs. (Bozsó M.), Zelenyánszki L., Prasler T. (Lasteter J.), Vincze D., Szabó Á.
Vezetőedző: Fodor Sándor

Szarvas: Lévai B. – Takács J., Bakró G., Kiri B., Polonszki P., Kukovecz D. (Klimaj Z.), Medvegy Á., Zima D. (Körösfalvi K.), Kriska N. (Magyar M.), Furár R., Sztojka Á.
Vezetőedző: Rétes Pál

Gólszerzők: Knyihár D. 25′, Burai I. D. 42′, Papp Zs. 65′ illetve Sztojka Á. 30′ (büntetőből)

Edzői nyilatkozatok:

Oláh Imre (kapusedző): – Minden tekintetben felülmúltuk az ellenfelünket. Higgadt, átgondolt, megnyugtató játékkal megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Akár nagyobb arányban is győzhettünk volna.

Rétes Pál: – Két ellentétes félidőt produkáltunk, az elsőben a hazaiak, a másodikban mi domináltunk. Három–egyes állásnál tizenegyest hibáztunk, amivel meccsben maradhattunk volna. Ezután hiába mozgósítottunk nagy erőket, a gólszerzés nem sikerült.

Tudósítás: Furár Tibor (szarvasifc.hu)

0

A Missziós Kereszt Szarvason

0

Nagyböjti lelki nap a Gyakorlóban