in

Valami Advent

Fotó: Bődi Eti0
Fotó: Bődi Eti

Bármennyire is nehéz felfogni ebben a szokatlanul enyhe novemberben, de tény: bő 5 hét múlva itt a Karácsony. Bár tudjuk, hogy az a legszerencsésebb, ha a szívünkben is ünnep van, nem árt készülni egy kicsit a külsőségekkel is.

Ennek jegyében hirdette meg adventi kézműves workshop-ját a Valami Alkotóműhely Békésszentandráson. A szervezők elmondása szerint ez volt eddigi legnépszerűbb programjuk az amúgy igen sokszínű foglalkozásaik palettáján. A mostani alkalmon rendhagyó formájú adventi „koszorúkat”, asztaldíszeket és decoupage-olt gyertyákat készíthettek az érdeklődők, akik nagy számmal voltak jelen. Kisgyermekektől kezdve ügyes kezű nyugdíjas korúakig mindenki együtt alkothatott. Bár az alapelgondolás azonos volt, nem lehetett találni 2 egyforma alkotást.

A Karácsony előtti időszakban még lesz egy Szülinapi összejövetel, hiszen a Valami 1. születésnapját fogja ünnepelni hamarosan. A szokásoknak megfelelően akkor is többféle kreatív elfoglaltság közül válogathatnak majd az érdeklődők.

S hogy miért ilyen népszerű a Valami, hogy a környező településekről is ellátogatnak az alkotni vágyó idősek és fiatalok? Talán a szervezők – Cziglédszky Mariann, Horváth Mariann és Lázár Mihály – lelkesedése, önkéntes munkája, illetve a támogatók felajánlásai (legyenek azok alapanyagok, egy technika átadása, vagy éppen egy tálca süti) teszik vonzóvá ezeket a közös alkotódélutánokat.

De ezeken túl is sokat gondolkodtam azon, hogy mi is lehet a Valami igazi vonzereje. Talán az, hogy az elmélyült csendes „molyolásban”, alkotásban egy kicsit lelassulnak az emberek gondolatai, megpihennek a folyton forgó fogaskerekek és másfelé fordulunk teljes figyelmünkkel. Lehet egy kis teát inni, néhány finom falatot enni, jókat beszélgetni és egy kicsit kihívásnak is kitesszük magunkat: vajon meg tudjuk oldani a feladatot? Valódi flow-élmény: ez a titok.

Farkas Sándor és Babák Mihály (Fotó: Babák Zoltán)

Faültetés az országos fásítási program keretében

0

Éremesőt hozott a hétvége a Vértessy táncosainak