in ,

Az ismeretlenség homályából az első helyet hozta el a Cervinus sajt

Darida Csaba, a Szarvasi Agrár Zrt. termelési igazgatója (Fotó: Babák Zoltán)
Darida Csaba, a Szarvasi Agrár Zrt. termelési igazgatója (Fotó: Babák Zoltán)

Intenzív időszak van a Szarvasi Agrár Zrt. új termelőegysége mögött. Javában zajlik a sajtgyártó üzem termékeinek piaci bevezetése, rövid időn belül három kiállításon is bemutatták új termékeiket.

Elsőként a SZEGA Foods élelmiszer-nagykereskedő rendezvényén vettek részt, amin csak sajtból 500 került az asztalokra, majd október közepén Budafokon a Törley Pezsgőmanufaktúra által rendezett Magyar Sajtmustrán mutatták be terméküket.

Legutóbb a Corinthia Hotelben megrendezett XVI. Magyarországi Újbor és Sajt Fesztiválon mutatkoztak be Cervinus sajtjukkal. Ezen huszonöt kézműves sajttermelő közül a zsűri egyhangú döntése mellett a Szarvasi Agrár Zrt. nemrégiben megnyílt sajtüzemében készült termék érte el az első helyet.

– A zsűri pontozása alapján a Cervinus sajt lett a győztes, az Agrár Zrt. pedig ezzel elnyerte az “Magyarország 2019 év sajttermelője” megtisztelő címet, amit Szitó Imre vezérigazgató vett át a helyszínen – válaszolta kérdésünkre Darida Csaba, a Szarvasi Agrár Zrt. termelési igazgatója, majd hozzátette, hogy ezen kívül egy különdíjat, a Magyar Agrárkamara különdíját is kiérdemelték, amit később fognak átvenni.

Erre a megmérettetésre a kis gyártók minőségi termékeikkel neveztek.

Külön megtiszteltetésként értékelte, hogy az ismeretlenség homályából olyan bevezetett nevű terméket sikerült – ha csak fél ponttal is – megelőzni, amivel a gyártó már néhány éve ott van az élvonalban, sőt, nemzetközi díjakkal is büszkélkedhet.

Az örménykúti üzemben az első próbagyártás szeptember 4-én indult, a gyár hivatalos október 9-i átadója előtt bő egy hónappal, így valóban friss szereplői ennek a piacnak. A versenyre nevezett sajtjuk 6 hetes érlelésű.

A Cervinus sajtot olasz sajtmesterrel vezetésével állandó receptúra alapján gyártják. GMO-mentes teljes tejből készül, nem fölözik, fejést követően lehűtik és pasztörizálás után kerül a sajtkádakba.

– Az állandó minőséget úgy biztosítjuk, hogy a gyártási folyamat percre pontosan meg van tervezve, mikor és hogy oltjuk be, milyen enzimet, kultúrát teszünk bele, meddig tartjuk a sajtkádban, mennyit van a prés alatt, ezek mind-mind sztenderdizált folyamatok – árulta el a termelési folyamatról Darida Csaba.

A sajtkádba történő leengedést követően, mindent manuálisan végeznek. A préselés és a sózókádba merítést követően a már elkészült sajtok a szabályozott hőmérsékletű és páratartalmú érlelőbe kerülnek, ahol érlelik és meghatározott időnként kézzel forgatják azokat. A világ vezető érlelőrendszerét állították üzembe, azt, amit az olasz sajtkészítők is használnak. Mindezt számítógépes rendszer felügyeli, naplózza, szükség esetén riasztást küld a sajtüzem dolgozóinak.

A fenti folyamat eredményeképpen 6-6,5 kilós sajtok készülnek, amiket egy-három-öt hónapig érlelnek, attól függően, milyen érlelési idejű sajtot szeretnének készíteni. Féléves érlelés során akár 15-20 %-ot is elveszít a sajt a súlyából.

Hamarosan megérkezik az a jegenyefenyőből készülő polcrendszer, amivel teljessé válik az érlelő berendezése. A fenyő felveszi a sajtból kijövő nedvességet, így még tökéletesebb érlelési körülményeket tudnak biztosítani.

Teljes kapacitáson járatva az üzem évi 700 tonna sajtot tud majd előállítani. 2020-ra 30-40 százalékos kihasználtságot szeretnének elérni. A termelés felfuttatásához exportban is gondolkodnak. Már a termékek között van az arab konyha fölözött tejből készülő kaskaval típusú sajtja, ami egy hevített-gyúrt sajt. Ezenkívül grill sajt, egy lágyabb tésztájú Caciotta sajt és egy pikáns ízvilágú sajt gyártása is megkezdődött.

Jelen pillanatban a Szarvas Kenyér üzletében a Szarvasi Mentőállomással szemben kaphatók a Szarvasi Agrár Zrt. termékei.

Fotó: Babák Zoltán0

Meggyújtották a második gyertyát is Csabacsűdön

Fotó: Hegedűs Éva0

Szélfútta gyertyagyújtás és kamaramuzsika a béke vasárnapján