in

Tiltakozás a szlovák nyelvtörvény ellen

Mintegy száz tiltakozó gyűlt össze az Ótemplom előtti letelepedési emlékműnél, hogy tiltakozzanak a szlovák nyelvtörvény ellen. Babák Mihály polgármester érthetetlennek tartja, hogy ez ma Európában megtörténhet.  Számunkra különösen az, mert a város diákjainak egyharmada tanul szlovákul, mondta Polgármesterünk. Szenes János, a Szarvasi Történelmi Emlékút Közalapítvány elnöke egy nyílt levelet olvasott fel, amit el fognak juttatni a címzetteknek, nevezetesen Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnöknek, és Robert Ficó, szlovák miniszterelnöknek. A levél udvariasságból, számomra teljesen érthetetlenül úgy kezdődik, hogy „Tisztelt Miniszterelnök Úr!”.

Ki a fene tiszteli ezt az idiótát, akinek csak a szemébe kell nézni, és bele van írva minden? Egyébként meg bérelni kellene vagy 1000 buszt, és elmenni turistáskodni Szlovákiába, ahol csak hivatalokba mennénk be kérdezni – természetesen magyarul. Ezt ugye nem tiltják a szlovák törvények. Ha már a tankjainkat eladtuk.

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

Jól szerepeltek szenior úszóink

Vízirendészeti akció