in

Készül Szarvas görbe tükre

Készül a 2009-es évet pellengérre állító újévi karikatúra, ami a Szarvas és Vidéke mellékleteként szokott megjelenni. Tavaly, amikor 20. alkalommal került Szarvas görbe tükre papírra, az ötletgazdák és egyben szerkesztők kiléptek a szamizdat kiadók világából, és az alkotók személyét nem lengte körül tovább a titokzatosság fátyla. A karikatúrák sokaknak okoztak kellemes perceket az elmúlt 20 év során, reméljük, a 21. kiadás sem sikerül gyengébben. 

Az idén az a megtiszteltetés érte a newjság szerkesztőjét, hogy meghívták az ötleteléshez. Ennyi hülyeség jelent volna meg az idén a newjságon? A szórakoztatás mellett sértődésekre is adhatna okot a karikatúra, de akik lerajzolásra kerülnek és megsértődnek, azok egyet felejtenek el, mégpedig azt, hogy csak azok kerülnek bele, akik tettek valamit a városért. Bár létezik egy másik megközelítés is, ami így hangzik: aki tett valamit a városban, az benne lesz, aki mégsem, azt nem akarják megsérteni a szerkesztők, név szerint: Bogár Gáborné Csávás Kati, aki papírra veti az ötletgazdák, dr. Kutas Ferenc, Keserű Zsuzsa, Tatai László és Mocskonyi Gábor fejéből kipattanó mókás ötleteket, ill. ez évben a newjság elkövetője, Babák Zé, mint társtettes. 

Vélemény, hozzászólás?

Búcsú 2009-től

Medvesztori Szarvasról