in

„Szervusz Ágika!”

Most elmesélek nektek egy történetet. Van nekem egy nagyon kedves barátnőm, igazi tüneményes kis nő, nagyon helyes, van egy nagy áldása, ez pedig a kacér tekintete. Nem művi, nem kimódolt nézés ez, hanem ő így született. Ez a genetikus karmája. (Már ha van ilyen.) Számtalan vicces története van, elmondhatatlanul sokszor kezdtek már ki vele, mert félreértették, de ezen utólag mindig jót derülünk. Szerencsére soha nem esett komoly baja, pedig ő valami titkos sorsfintor folytán vonzza az ilyen eseteket. Nincs olyan hét, hogy valami sztori ne történjen meg vele. Így volt ez most is. 

Barátnőm a postára ment csekkeket befizetni. Dél volt, még nem voltak olyan sokan, amikor beállt az egyik sorba. Ahogy ott áll, mögé lép egy jól szituált, laza ötvenes, magas, helyes férfi. A sorban állás közben ugye mindenki nézelődik, szemlélődik. Egyszer csak összeakad az én kacér szemű barátném és az ötvenes úr tekintete, és a férfi ráköszön:

– Szervusz Ágika!

– Szervusz Laci! – mondta a barátnőm.- Hogy vagytok?

– Köszönöm, jól, hál’ Istennek. Képzeld, Zolinak kivették a manduláját! Múlt héten műtötték, lassan gyógyul. Szegény nagyon megszenved vele.

– Hát, igen, sokkal kellemetlenebb az ilyen felnőtt korban. Sok fagyit kell enni, legalábbis a gyerekeknek ezt szokták mondani. Persze így télen nem kívánja az ember a fagyit…- felelte a kacér tekintetű barátnőm.

– Igen, igen, sokkal jobb ilyen cudar időben az a jó kis forralt bor! – nevetett a férfi.- Fahéjjal, szegfűszeggel, mézzel! Tudod, Erzsi nagyon jól csinálja! Köztünk maradjon, de még az anyukáménál is jobb az ő forralt bora! – kacsintott az úr.

– Bizony, bizony, az Erzsi híres forralt bora! Na, és hétvégén lesz disznótor? – kérdezte a barátnőm.

– Igen, Józsiék is jönnek, mert akkora már a hízó, hogy egyedül nem bírjuk. Csak jó időnk legyen, ne essen és ne legyen nagyon hideg, mert már az ízületeim megérzik, sajnos. – mondta a férfi.

– Ugyan, Laci! Olyan jól nézel ki! Senki se mondaná meg, hogy neked ízületi gondjaid vannak! – felelte a barátnőm. – És Lajosék hogy vannak? 

– Lajosék??? Milyen Lajosék?! – kérdezte a férfi elkerekedett szemmel.

– Azt én nem tudom, hogy milyen Lajosék, – felelte a barátnőm. – de azt tudom, hogy én nem vagyok Ágika!… Eszternek hívnak.

– Te jó Isten!… Ne haragudjon, kisasszony, de összetévesztettem valakivel, ne haragudjon rám! – hadarta a férfi elsápadva, őszinte rémülettel a szemében.

A postán eközben jót nevettek az emberek, még a postáskisasszony morcos arcán is megjelent egy félmosoly.

– De hallja-e, maga is jó firma ám! Így megvezetni engem! Nahát, ha én ezt otthon elmesélem! Azt fogják mondani, hogy nekem szemüveg kell. Ejnye, nézzenek oda!

– Nem történt semmi baj! – felelte a barátnőm távozás közben. – Aztán mondja meg Zolinak, hogy jobbulást kívánok neki! 

***

Amikor Eszter elmesélte mi történt vele a postán hosszú percekig nem tudtuk abbahagyni a nevetést. Nem csak kacér tekintetű az én barátnőm, hanem még az esze is vág, mint a beretva! Mindig is csodáltam, ahogyan feltalálja magát még a leglehetetlenebb helyzetekben is, legyen szó akár rendőri igazoltatásról, vagy egy szülői értekezletről.

Úgy gondoltam, talán nektek is szerez ez a kis történet néhány önfeledt percet.

Nóra

Vélemény, hozzászólás?

Szarvasi úszók a Diákolimpián

Told a Májkot