in

Szegedi Csanád jobbikos fóruma

Tóth Zoltán kampányfőnök és Samu Tamás Gergő a Jobbik Békés megye 5. körzetének országgyűlési kipviselő-jelöltje nyitották meg a párt esedékes kampányrendezvényét szombaton este a Ciprus Étteremben. A kb. 100 megjelent szimpatizáns teljesen megtöltötte a termet, még az állóhelyek is elkeltek.

Tóth Zoltán büszkén jelentette be, hogy az 1056 begyűjtött ajánlócédulát elsőként adtak le a körzetben, ezzel még a Jobbikon belül is a leggyorsabbak voltak. Így Samu Tamás Gergő hivatalosan is a Jobbik jelöltje, és mint ilyet már megilleti a mentelmi jog, amit egyébként a Jobbik hatalomra kerülésekor azonnal megszüntetne.

Az est vendége Szegedi Csanád EU parlamenti képviselő volt, aki a választással kapcsolatos adatok jelenlegi ismertetésével kezdte mondanivalóját. Eszerint a 176 egyéni körzetből 150-ben összegyűlt a szükséges ajánlások száma, ezzel az eddig regisztrált jelöltek többsége jobbikos, olyannyira jól sikerült a gyűjtés, hogy Borsodban több cédulát gyűjtöttek össze, mint a FIDESZ.

A kifejezést, miszerint Szarvast úgy tartják számon, mint egy FIDESZes bástyát, helyesbítette, olymódon, hogy Szarvas a nemzeti radikálisok egyik bástyája, a magyarság egyik bástyája, ahol azért szavaztak eddig a FIDESZ-re mert a kisebbik rosszra akartak szavazni, de most megszületett a tökéletes megoldás nekik is a Jobbik személyében, ami segíteni fog abban, hogy Szarvas a Jobbik bástyája legyen.

Beszélt a Jobbikkal kapcsolatos szkepticizmusról az EU-s parlamenti választások előtt, de bizonyították, hogy életképes pártot hoztak létre. Segítségükkel a jobb oldal, „márha a FIDESZ-t jobboldalinak lehet nevezni”, 75%-ot fog elérni a választásokon. Egyúttal kiutat mutatott az MSZP szavazótáborának is, „akik eddig azt hitték, hogy ha rájuk szavaznak, akkor lesz ipar ismét, munkahelyek, miközben regnálásuk alatt tönkrement az ország”.

Ezek után rátért az Európai Parlamentben végzett eredményeikre, ahol az európai érdekekkel szemben a magyar érdekeket képviselik, és ahol hárman három kulcsbizottságba kerültek be, csakúgy, mint egy csomó interparlamentális bizottságba is. Fontosnak tartja az orosz és a Belső-ázsiai térséget, ami legalább 100 milliós piacot jelent az utóbbi térségben található összes Isztánban és Asztánban.

A közvélemyénykutatók szerint a Jobbik 20%-on ál. „Miért van ez?” tette fel a kérdést, majd meg is válaszolta. „Azért, mert a Jobbiknak van egyedül szakértőik, sőt, nagyon jó szakértőik vannak, akik a programuk összeállításában is segédkeztek. Úgy szeretnének politizálni, hogy nem a politikát erőltetnék a népre, hanem a nép igényeit a politikára, majd érintette a Jobbik politikájának legfontosabb pontjait, amit megpróbálok a tartalom torzítása nélkül összefoglalni.

Nyugdíjasok
A nyugdíjasok problémája nem az, hogy 2-3000 forinttal több nyugdíjat szeretnének, hanem az, hogy a mit a nyugdíjsok még aktív korukban felépítettek, azt ellopták, és azok beszélnek most a nyugdíjasproblémáról, akik ellopták.

 

Cigánybűnözés, politikusbűnözés
A kettő összefügg, mondta Szegedi Csanád, mert amíg az előzők kisértékű lopásokat hajtanak végre, és az emberek azzal vannak elfoglalva, addig a politikusok milliárdokat tüntetnek el. Fel kell számolni a mentelmi jogot, hogy legyenek számon kérhetők a politikusok is, „húsz évet a húsz évért” a Jobbik jelszava szerint. 

Rendet vágnának a cigányok között, átalakítanák a segélyezési rendszert, a minimálbért ahhoz kötnék, hogy hajlandó-e közmunkát végezni, vagy sem. Kijelentette, hogy nem a cigányokkal,  vagy a bőrszínnel általában van bajuk, hanem csak azokkal, akik lehetetlenné teszik a magyarság életét, és ha a választók akaratából érvényre tudják juttatni a programjuk idevonatkozó részét, akkor meg is fogják rendszabályozni őket. „Magyarországon a magyar harmad-negyedrangú állampolgár, de ennek véget fogunk vetni”, mondta Szegedi Csanád.

„Elmondom konkrétan, hogy a szarvasi cigányok mire számíthatnak, mondta a Jobbik vezetője. Először is sorozatos vagyonosodási vizsgálatot indíttatnánk. … Abban az esetben, ha integrálónak a társadalomba, elfogadják az erkölcsi normákat, ha hozzá tudnak tenni ehhez a városhoz, akkor maradhatnak, egyébként nincs helyük ebben a városban, ebben az országban”, mondta Szegedi Csanád, majd nagy taps fogadta mondatait, és hozzátette „egyetlen tisztességes szándékú cigányembernek sincs tartanivalója a Jobbik programjától. Majd az oktatásról ejtett néhány mondatot. „A cigánygyerekeket cigány oktatók tanítsák, mert csak ők tudják leszabályozni őket, ne magyar tanárok idegrendszerét tegyék tönkre”. Elsősorban a 8-10 gyerekes cigány szülőket érinti majd, hogy három gyerek felett a GYED-et és a GYES-t a befizetett adóból lehet majd leírni.

Közbiztonság
A rendőrségnek olyan életpályát fognak ajánlani, hogy ne akarjanak elmenni 40 évesen nyugdíjba, amit egyébként meg fognak szüntetni. A Csendőrséget fel fogják állítani.

Gazdasági helyzetből való kilábalás
Rohamos életszínvonal emelkedés várható Magyarországon, ha a Jobbik a programját végig tudja vinni. Járulékcsökkentéssel új munkahelyeket fognak generálni. Visszaállítják a paraszt szó becsületét, komoly hangsúlyt fektetnek a mezőgazdaságra. Nem fognak lefeküdni a multiknak, mint ahogy ez eddig jellemző volt, nem fognak adókedvezményt adni, amit be tudnak építeni az árba, és úgy tudnak olcsók lenni. Az általuk forgalomba hozott termékek 51%-ának magyar terméknek kell majd lenni. Újra kell indítani a feldolgozóipart. A kommunisták legádázabb ellenségének, a Jobbiknak vezetője szerint újra állami tulajdonba kell venni a cukorgyárakat, konzerv- és a feldolgozóipart, és garantált állami felvásárlást kell biztosítani a kisgazdáknak. „Tíz éven belül elérjük a luxemburgi életszínvonalat”, ígérte. Békés megye természeti kincsekkel bőven ellátott megye, bőven van alternatív energiaforrásunk, gyógyvizünk, csak bizonyos lobbiérdekek mentén büntetik a megyét, de ennek véget vetnének, és hangsúlyosabb szerepet kapna a megye a természeti erőforrásait szem előtt tartva.

Szegedi Csanád úgy jött erre a lakossági fórumra, hogy tudta, mit akarnak hallani a Jobbik hívei. Ha nem tudtuk volna, hogy hol vagyunk, olykor-olykor nehéz lett volna leszedni, hogy a politikai skála bal vagy a jobb széle felé elhelyezkedő párt gyűlésén vagyunk-e. Ami itt a radikalizmus, az ott, a „világ proletárjai”. Ha elhangzott volna még a teljes államosítás, akkor megkülönböztethetetlen lett volna a két vég, a kör bezárult volna.

Ettől függetlenül elgondolkodtató, amit Szegedi Csanád, még ha sokszor az érzékletesség céljából túlzásokkal tűzdelve is elmondott. Nevetséges, hogy egy átlagember azért dolgozik egy hónapot, hogy a „sárga csekkjeit, vagy azoknak többségét kifizesse”, miközben 400%-os THM-jú hitellel vannak eladósodva az ingyen hívható hitelintézetnél. Az, hogy hogy érintené a gazdaságot, ha a Világbanki hitelek visszafizetését megszüntetnék, csak sejtésünk lehet. Abban igaza van, hogy a jelenlegi „szakértők” szerint katasztrofális lenne, de hol voltak ezek a szakértők, mikor ide jutottunk?

Az biztos, hogy a Jobbik a kisemberek, kisvállalkozók pártja akar lenni úgy, hogy van üzenete a többi párt szavazótáborának az MSZP-től a FIDESZ-ig, és akik közül már sikerült is sokat megszólítaniuk.

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

Hazai diadalok a Csery-emléktornán

Kántor Zsolt: Tranzit