in

Munkahelyteremtés – gondolva a fiatalokra is

Kedden délután Dr. Szili Katalin volt Földesi Zoltán vendége a „helyi MSZP székházban”, a Lengyel Palotában. Az országgyűlés volt elnöke nem először járt városunkban, hiszen többször látogatott már el a Körös-Maros Nemzeti Parkba.

A sajtótájékoztatót leltárral kezdték. Egy olyan leltárral, ami számba veszi, hogy milyen típusú, milyen értékű fejlesztés történt városunkban és térségünkben az elmúlt 8 évben.  Példaként a Nemzeti Park fejlesztése mellett a közoktatás- és az ipari parkbéli fejlesztéseket hozta Szili Katalin, továbbá fejleményeiket, hiszen ezek munkahelyeket, forrásokat, infrastruktúra és vállalkozásfejlesztést is magukkal vontak. S mindez nemcsak a jelenre, hanem a jövőre is hatással lesz.

Szóba kerültek a kopogtatócédulák is, melyek kapcsán mozgósításra szólított fel, de megjegyezte, hogy a választópolgárok 2006-hoz képest aktívabbak az ajánlószelvények átadásának ügyében.

Mondandóját ezután két kérdés köré csoportosította, ezek pedig: a munkahelyek számának bővítése és a fiatalok első munkához való jutásának elősegítése.

Munkahelyek akkor lesznek, ha a gazdasági környezet kedvezővé válik a vállalkozások, beruházások számára. A nemzeti tőke megszilárdítása miatt a fő hangsúlyt ő is főként a kis- és középvállalkozásokra helyezné, hiszen ezeknél perszonális, személyes kapcsolat alakul ki vállalkozó és dolgozói között, így a vállalkozó felelősséget vállal nemcsak dolgozóiért, hanem azok családjáért is. Úgy fest, ez lassan minden párt esetében világossá válik.

A másik témakör a fiatalokat érinti, az első munkahelyhez jutásukat segíteni szeretnék. Annál borzasztóbb nincs, ha valaki kikerülve az iskolából, rögtön munkanélküliként éli életét. Kérdésemre, mely szerint erősíteni kellene a szakmunkásképzést a frissdiplomás munkanélküli-gyártás helyett, elmondta, hogy vissza kell állítani a szakmunka becsületét, s mivel ehhez gyakorlati tudás szükséges, vállalkozásokkal való kooperációra, együttműködésre van igény. Hozzátette, hogy a jó szakember már most is nagy kincs.

Országunkban nemcsak szakmunkás-, hanem mérnökhiány is van, így az sem járja, hogy míg az Unióban 100 hallgatóból 25 tanul mérnöknek, nálunk ez a szám 100-ból csak 6! Ennek megváltoztatásához állami ösztönzés kellene.

Dr. Szili Katalin a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tiszteletbeli elnöke is, a tájékoztató végén e titulusában beszélt. Megjegyezte, hogy amerre ma tart a világ, az minden szempontból fenntarthatatlan. Hatalmas a különbség a fejlődő és a fejlett világ között. Az a politika tehát, ahol a gazdaság és a tőkelogika a meghatározó, nem lehet cél, kizárólag eszköz a társadalompolitikai célokhoz. A sajtótájékoztató után Földesi Zoltán és vendége Gyomaendrődön folytatták, ahol lakossági fórumot tartottak.

Vélemény, hozzászólás?

Egy csepp Európa a piacnál

Téli Kupa 2010 – 19. játékhét