in

Be Ne Fejezzétek!

Ki gondolta volna, legalábbis én nem, hogy egy tinizenekar, mint a BNF, ekkora hisztériát vált ki a tinilányokból. A Bat, Nick és Frank művésznevű srácok közül Nicket ismerhetjük Szarvasról, hiszen tíz éve itt élt. Azóta akkora változáson ment át, hogy én, aki majd minden nap találkoztam vele, és akit számtalanszor alázott meg Counter Strikban, nem ismertem meg. Csak a tömegbeli szavakból sikerült összerakni és kiszűrni, hogy ki lehet szarvasi, és még így sem ment könnyen a felismerés.

Nick szívesen pózolt a telefonokkal, fényképezőgépekkel felszerelt tiniközönségnek, akik háttérképeket gyűjthettek mobiljukra a feledhetetlen koncertélményről, majd fel is hívott két rajongót a színpadra, akik a háttértáncosok szerepét töltötték be a koncert hátralevő részében. 

A közönség soraiban Nick kiszúrta azt a srácot, aki a youtube-ra felrakott videón az együttes „Éld át” című számát énekli nagy átéléssel egy buliban a barátaival. Őt is a pódiumra invitálta, és akinek a nyilvánvalóan idegen közeg sem járt beilleszkedési problémával, pillanatokon belül negyedik tagként funkcionált a zenekarban.

A címben szereplő tinilány-óhaj nem teljesülhetett, mivel az együttes rövid pályafutása viszonylag kevés számot tudhat magáénak, de a rövid koncertet végeláthatatlan autogramosztással és fényképezkedéssel toldották meg  a fogyni nem akaró tinilány-csapatnak, majd rohantak a következő fellépésre.

Vélemény, hozzászólás?

Zenekarom

A Szeparé menüje