in

Többen voltak a csabaiak

Ismét idegenbeli mérkőzésre volt hivatalos a Szarvasi FC vasárnap délután. Ezúttal a sereghajtó Békéscsabai MÁV várt második helyen álló csapatunkra.

A Csányi utcai létesítmény kettősséget mutatott. Míg az elegáns mezek az elektromos eredményjelző és a sok-sok reklám tehetős csapatot sejtetett, a leszakadt labdafogó hálók, a dunántúli dombságot idéző keskeny pálya méltatlan volt egy megyei első osztályú meccshez.

Fehérben játszó csapatunk a Kiri-Kugyela, Petykó, Pákozdi, Csellár-Kiszel, Závoda, Klimaj, Fekécs-ifj.Somogyi, Truczka összeállításban kezdett.

Már az első percekben sejteni lehetett, hogy ez nem lesz könnyű menet. A bent maradásért küzdő hazaiak rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, jól alkalmazkodtak a pályához.

Nem is csoda, hogy félóra elteltével Szarka révén a vezetést is megszerezték. Csapatunk vergődött, egy laikus szurkoló nem mondta volna meg, melyik csapat áll az utolsó helyen és mely a másodikon. A szezon leggyengébb félidejét produkáltuk ezen nincs mit szépíteni.

Fordulás után szerencsére változott a helyzet. A Szarvas felébredt Csipkerózsika álmából, és elkezdett – ha nem is futballozni- de legalább hajtani. Sikerült is egyenlíteni, de ekkor közbelépett a Csongrád megyéből érkezett játékvezetői hármas. 

Samu partjelző-aki többet lengetett, mint egy bakter- beintésére Szöllősi sportárs teljesen szabályos gólunkat vette el.

Ekkor már tudtuk, mi itt nem nyerhetünk. Petykó Adrinál elszakadt a cérna, kiállították, így reménytelennek tűnt még a pontszerzés is. Hiába támadtunk a helyzetek kimaradtak, a hazaiak ellentámadásai, mind veszélyt jelentettek. Gyakorlatilag hátvédet játszó Kiri kapusunk többször nagy bravúrral mentett.

Pályára lépett Csipai, Nagy és Rácz is, és nem sokkal a vége előtt Klimaj Zoli egy kiugrás után a hálóba talált. Döntetlen lett a vége, amivel mindenki elégedett lehetett kivéve a két csapatot. A szarvasi gárdából kiemelkedően teljesített Kiri és Pákozdi.

Mivel a Méhkerék legyőzte a Szabadkígyóst a második helyért is nagy harc lesz. Jövő héten Kondorosra látogatunk, ahol nekünk eddig nem sok babér termett. A KOTE nincs jó formában, de biztosak lehetünk benne, ellenünk kettőzött erővel fognak hajtani. Csapatunknak is van törlesztenivalója, hiszen a szezon egyetlen hazai vereségét a Kondoros mérte ránk. Reméljük békés hangulatban remek mérkőzést, és szarvasi győzelmet láthatunk.

Szólni kell- sajnos nem először-a nézőtéri eseményekről. Rákóczitelepen, Szeghalmon és most a megyeszékhelyen is inzultus érte a szarvasi szurkolókat.

Egyszerűen nem értem miért kell sörrel lelocsolni a másikat? Mi szükség erre? Szerencsére a hazai edző megakadályozta a nagyobb rendbontást. Nem emlékszem arra, hogy Szarvason bármelyik vendégszurkolót támadás ért volna. Mi is legyünk ilyen „vendégszeretők”? Nem inkább legyünk különbek és zúgjon a hajrá Szarvas!

Békéscsabáról tudósított Gunda Atilla

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

Veterántalálkozó

Dorina kick-box világkupa ezüstérmes!