in

A Vackor Néptánccsoport sikere az országos tanulmányi versenyen

Május 28-29-én rendezték meg Kecskeméten a művészeti alapiskolák IV. Országos Néptáncversenyének döntőjét. Az előválogatók után nagy volt a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola Vackor csoportjának öröme, hiszen már a döntőbe jutás is remek eredménynek számít. 

A Csoport 38 fő részvételével indult a megmérettetésen, ebből 25 diák a csabacsüdi Trefort Ágoston Általános Iskola, 13 diák a szarvasi Szlovák Általános Iskola valamint a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola tanulója. A versenykiírás szerint két (egy kötelező és egy szabadon választott) produkciót kellett bemutatni. A Vackor Néptánccsoport kötelező tánca Somogyi népi játékok és ugrós improvizáció, a szabadon választott pedig Szlovák Gyermekjátékok és Mars koreográfia volt. A Vackor Néptánccsoport előadását a háromtagú zsűri 3. helyezéssel, és a két tánc színvonalas előadását különdíjjal jutalmazta.

A csoport felkészítő tanárai Bakró Erzsébet és Hankó Tamás.

(A táncosokat legközelebb a díjnyertes produkcióval az iskola tanévzáróján, június 9-én láthatják az érdeklődők.)

A fotókat Medvegy Veronika készítette.

Vélemény, hozzászólás?

Magyar az, akinek fáj Trianon

Koncert kakaóval