in

Eljött az ideje az egymásra figyelésnek

100924testuleti

100924testuletiAz utolsó önkormányzati ülésen a szokásos jellemző napirendek mellett előkerült egy érdekes szociális téma is. Két önkormányzati bérlakásban lakó família elűzi az összes családot, amelyiknek a  mellettük levő lakást kiutalták. Nem csak szóbeli fenyegetésekkel teszik ezt, hanem vasrudakkal és kövekkel is, mindezt azért, mert szeretnék maguknak azt a lakást is.

Babák Mihály polgármester felháborítónak és hálátlanságnak nevezte, hogy ha az Önkormányzat valakivel jót tesz, az így hálálja meg. Az eset pártállástól függetlenül elítélésre került. Felszólalt ellene Földesi Zoltán MSZP-s képviselő is, de kemény szavakkal illette a családot és a jelenséget Lázár Zsolt evangélikus lelkész is, aki javasolta, hogy ezeket a lakásokat utalják ki a hamarosan felállításra kerülő körzeti megbízotti rendszernek irodának. Babák Mihály emlékeztette a képviselőt, hogy a város négy kerületre lesz osztva, és a körzeti biztosok az idejüket a közterületeken fogják tölteni, nincs szükségük irodára.

Az eset nem egyedülálló. Nem is olyan régen a cigány kisebbségi önkormányzat kapta volna meg az egyik Wesselényi utcai félházat az önkormányzattól, de az ott lakók mindent megtettek ezellen.

Földesi Zoltán kijelentette, hogy ebben is egységes az önkormányzat, és a törvény szigorával kell lesújtani az ilyen személyekre, de kampány lévén, nem állta meg, hogy bevigyen egy kisebb gyomrost a jelenlevő FIDESZ-eseknek azzal, hogy a két hét alatt megteremthető közbiztonságot csak az ostoba emberrel tudták elhitetni a tavaszi kampány alatt. Ez egyébként kicsit magának is gyomros volt, mert el lehetett volna ezt kezdeni hamarabb is, még bőven az előző kormány alatt. Igaz, a kezüket minden ilyen témákban gúzsba kötötte egykori koalíciós partnerük. Tarthatatlannak nevezte azt, hogy sokan úgy bánnak a számukra segítségként kiutalt ingatlannal, ami a köz tulajdona, úgy lelakják azt, hogy nem talált rá szavakat a szocialista képviselő. Biztosította a jelenlévőket, hogy személy szerint mindent meg fog tenni ebben az ügyben, hogy érvényt szerezzenek a törvénynek. Ha kell, erősíteni kell a mögöttes szerveket, akik kellő hatékonysággal lépnek fel az ilyen esetekben, jelentette ki Földesi Zoltán.

Eljött az ideje az egymásrafigyelének, a jogkövetésnek és az összefogásnak, fejezte be Földesi képviselő, majd hozzátette még, hogy „látnia kell a városnak, hogy egységesek vagyunk ebben a kérdésben, lehetnek akármilyen vitáink másban”.

Polgármesterünk a téma lezárásaként elmondta, ahhoz, hogy az ilyen dolgok idáig fajulhassanak, ahhoz asszisztálnia kellett az államnak is. Tegyék meg a hatóságuk ami a dolguk, tegye meg a rendőr is, a bíró is, az ügyész is, ami a dolga, ne mutogassanak a polgárőrökre, akik olyan szolgálatot visznek a külterületeken, amihez a rendőrségnek nincs apparátusa. A rendőrséggel kapcsolatban megismételte azt a kritikáját, hogy nem pénzbehajtást kellene végeznie, hanem a közrendet garantálni. Amikor meg egyértelmű helyzetben a Polgármesteri Hivatal egyik munkatársát fenyegették meg, akkor meg még a hivatalnoknak kellet bizonyítani, hogy tényleg megfenyegették, és ehhez három hónapra volt szüksége.

A hatóságokkal nemrég tartott munkamegbeszélésen kipanaszkodták magukat a hatóságoknak, mert ilyenkor csak panaszkodhatnak, kérhetnek meg reklamálhatnak, de a munkájukba bele nem szólhatnak. Polgármesterünk legvégül kijelentette, hogy neki „mindegy, hogy bakancsban, vagy bakancs nélkül…kakastollal vagy anélkül” biztosítja valaki a közbiztonságot, csak tegye meg, mert lépnünk kellene a rend irányába.

Vélemény, hozzászólás?

100924jobbik

Zöldül a Jobbik

100925mszp

Szekeres Imre a kampányígéretekről