in

Kitüntető díj a szlovák tantestületnek

101027maya1

101027maya1Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére tartott ünnepi megyegyűlésen 2010. október 22-én, pénteken kitüntették a megye kulturális és hitéletében maradandót alkotókat. Így a Jókai Színház Vigadójában Farkas Zoltán megyei elnök ünnepi beszéde után négyen vehették át a Békés Megyéért kitüntető díjat. Az egyik elismerést a szarvasi Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Diákotthon tantestülete kapta, az intézményben folyó magas szintű oktatás, nevelés, valamint a nemzetiségi kultúra és hagyomány ápolása terén végzett munka elismeréséül.

A Békés megye képviselő-testülete által 1995-ben alapított díjat, elismerő oklevelet, a vele járó pénzjutalmat és virágcsokrot Medvegy Pálné, intézményvezető vette át a jeles napon, majd hétfőn tantestületi értekezlet keretében adta kollektívája tudomására a váratlan, ámde örömteli hírt, amit azt követően a tanulókkal is megosztott. A siker egy darabkája, az ünnepi megyegyűlésen kapott virágcsokor Folytán János egykori igazgató örök emlékű nyughelyére került. A nemrég 60. jubileumát ünneplő intézményben végzett tevékenység sikerességéhez vitathatatlanul hozzájárul a pedagógus kollektíván túlmenően a tanítási folyamatot kiegészítő és ahhoz asszisztáló személyek odaadó feladatvállalása.

Az igazgatónő elmondta még, hogy kettős küldetése a nemzetiségieknek a kultúra ápolása, hiszen a nemzet hagyományait éppúgy kell ápolni hazánkban, mint a kisebbségi tradíciókat. A 70 fős kollektíva egy emberként fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy az eddigi és a most elért sikerek megerősítik azt a törekvést, miszerint azon a lefektetett úton kell az intézményben folyó munkát végezni, melynek fontos mérföldkövei a gyermek –szülő –pedagógus által alkotott jól együttműködő hármas egység. A mindennapokban és a díj elnyerése kapcsán is köszönet illeti az aktív szülői munkaközösséget és az intézmény tanulóit, hiszen az értük és az általuk is tett munka vezetett ahhoz, hogy a Békés Megyéért kitüntető díj egyike idén Szarvasra került.

– Maya –

 

101027maya2

Vélemény, hozzászólás?

101027varnagy

Várnagyék kávéháza

101027devecser

Devecserben jártunk