in

Eseménydús Szent András-nap

101129szentandrasnap

101129szentandrasnapJeles napon van túl Békésszentandrás lakossága. November utolsó hétvégéjén ünnepségsorozattal tisztelegtek névadójuk, Szent András előtt. Régen ez búcsú volt, de most szombaton fogadással egészült ki ez a vallási ünnep.

Tíz órakor a Szent András Római Katolikus Templomban szentmisére várták a falubelieket. A templom meg is telt a helyiekkel, a hazalátogató elszármazottakkal, ill. a testvérközségek képviselőivel, ahol Szurovecz Vince főesperes plébános, pápai káplán mellett meghívott katolikus papok celebrálták az ünnepi istentiszteletet.

Koradélután a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében újabb ünnepélyes aktusra került sor, mikor a szerbiai Kishegyes, ill. a romániai Simonyifalva testvérközségek képviselőivel aláírták a testvértelepülési szerződéseket. A községet Sinka Imre polgármester, míg a szerbiai magyar testvéreket Csóré Róbert polgármester, ill. a romániai magyar testvéreket Haász Tibor polgármester képviselte. Az eseményre megívást kapott és eljött Dr. Bagi István, egykori alkotmánybíró, valamint Lóránt János Demeter festőművész is, mindketten Szentandrás díszpolgárai.

A program következő állomása az újonnan megépített Nagy Pista Díszkút felavatása volt. Korábban volt itt egy örökfolyós kút, de az idők folyamán megszüntették. Talán el is apadt, így a mostani kút vizének felemeléséhez már szükség van külső segítségre. A kutat a Békés Megyei Ömkormányzat, Békésszentandrás Baráti Szövetsége és Békésszentandrás Önkormányzata újíttatta fel. Az ünnepélyes avatóra sok helybéli volt kíváncsi, aminek végén a Polgármester és helyettese felkérték a megjelenteket, hogy kóstolják meg a csap vizét, és jó példával jártak elöl, ők is merítettek a kifolyó vizéből.

Ezután kedves jelenetre került sor, mikor a trianoni emléktéren a két testvértelepülés képviselői a hármashalomra szórták az otthonukból magukkal hozott földet, és a szétesett Nagy-Magyarországot szimbolizáló kövek darabjain megkeresték, hogy melyik szikla mutatja az ő otthonukat.

A délután és az est hátralevő részében a Körös Művelődési Központban tartott ünnepi műsor volt látható, ill. megnyitották a Karácsonyi Kézműves Kiállítást, amin helybéliek kézműves alkotásai láthatók, ill. vásárolhatók meg.

Az előadáson a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola Békésszentandrási Tagozatának András-napi műsorát láthatták az egész termet megtöltő szentandrásiak. Molnár Dorottya hegedűn, Rába István trombitán, Benedek Martin és Szabó Kristóf fuvolán, Petrás Kíra és Balla Lili zongorán játszott, Szabó Alexa Mozart és magyar népdalokat énekelt és Molnár Karolina egy simonyifalváról származó költő, Simonyi Imre egy versét szavalta el. A műsor második felében fellépett a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola hegedűegyüttese, ill. harmonikaegyüttese is.

Az előadás szüneteiben átadták a „Békésszentandrásért Kitüntető Díj”-at, amit az idén Kerekes Györgyné és Kozák János kapott, ill. a „Posztumusz Békésszentandrásért Kitüntető Díj”-at Babák Elek Jánosné, amit férje vehetett át.

Ilyenkor ítélik oda az év legjobb sportolóinak a díjakat. 2010-ben, csakúgy, mint az előző évben is, a legeredményesebb sportoló a kajakos Bodonyi Dóra lett. Ezután már sportáganként díjazták a legjobbakat. Labdarúgásban Gugolya György, lovastorna sportágban a Békésszentandrási Lovastorna Csapat, sakkban Csipai Levente, kézilabdában Lólé Emília, társastáncban Tasi Norbert, úszásban Olasz Éva lett.

A kishegyesi néptáncosok zárószáma előtt átadták a “Tiszta udvar, rendes ház” elismerő címeket, amit az idén Balla Sándorné, Bolgár Istvánné, Varga Lászlóné és Vasadi László akaszthat ki a kapura.

Vélemény, hozzászólás?

Baleset résztvevőjét keresi a Rendőrség

101130nora

Miért nem jó, az ami van?